A Limarutti narancsos puncs története

2011-03-17 13:00:00

1990 késő őszén báromban, a Limaruttiban egyre többen rendeltek forralt bort. Az üzlet a “Bermuda háromszögben” volt.

Így hívják Graz kocsmákkal tarkított belvárosának egy bizonyos részét.

Üzletem ital- és ételkínálatát igyekeztem mindig úgy összeállítani, hogy az ne egyezzen vendéglős kollégáim kínálatával. Minden kocsmában, bárban, kávéházban árultak már forralt bort, így nekem olyan italt kellett kitalálnom, ami még nem volt sehol. Alkalmazottaimmal és törzsvendégeimmel összedugtuk a fejünket, és egy esős, hideg hétköznap este megszületet a Limarutti narancsos puncs első receptje. Éjfélre mindenki nagyon elégedetten vigyorgott a sok rumtól, amit az ital számtalan variációjának kóstolgatása közben megivott. Éjjel 12 órakor záróra volt, a vendégek java hazatántorgott, a törzsvendégek maradtak még. Szokás szerint a grazi opera balettkarának táncosnői az előadás után mindig bejöttek egy altató italra. Miközben az üzletet takarítottam a munkatársammal, a hölgyek fáradtan kortyolgatták a proseccót és beszélgettek. Csendesen szólt a zene, Paolo Conte. A lámpák nagy részét kikapcsoltam. A félhomályban a pár vendég cigarettájának füstje lassan terjengett az elszívó rácsa felé, és az utcán rendületlenül esett az eső. Megkérdeztem a lányokat, nem akarják-e megkóstolni az új Limarutti narancsos puncsot; nem kellett sokáig invitálnom őket, máris jött az ital főpróbája. Reggel négyig kóstolgatták a kreációt sok-sok tánc és éneklés kíséretében, mígnem jött a rendőrség, és feljelentett csendháborításért, mert egész éjszaka a Carmina Buranát bömböltettük a kihalt grazi éjszakában.

Tehát az eredeti recept:

Egy eszpresszó gép gőzölőjét, és egy tejhab készítésre való fémedényt használtam a puncs felforralásához. Személyenként 1 dl vizet, 1 dl frissen facsart narancslevet, 1 darab Earl Grey filteres teát és fél deciliter rumot tettem az edénybe. Fűszereztem adagonként 1 teáskanál cukorral, egy késhegynyi őrölt fahéjjal, szegfűszeggel és kardamommal. A gőzölővel rettentő hangos sustorgással kísérve, mintha csak tejet habosítanék, összemelegítettem a hozzávalókat. Közben a teafilterek madzagjaira is ügyeltem, hogy ne hulljanak a lébe. Amikor a puncs felforrt, üvegbögrékbe töltöttem. Ezzel a módszerrel 5 perc alatt körülbelül 3 adagot sikerült elkészíteni. Nem is lett volna semmi baj, ha a puncs rossz, és senkinek sem kell, viszont pár nap alatt elterjedt a városban, hogy a Limaruttiban új téli italt árulnak, a narancsos puncsot. A fent leirt módszerrel a nép hangos és egyre hangosabb puncs rendeléseit nem tudtam kielégíteni, és mielőtt meglincseltek volna, elkészítettem a recept gyors változatát, amit a “receptek” között bárki megtalálhat.

Azaz: dobozos narancslevet vettem. A filteres teát instant teaporra cseréltem, egy nagy vödörben kevertem össze a teaport a fűszerekkel. A pici konyhámban, ami talán három négyzetméteres volt, 10 literes fazekakban főztem a levet egy két főzőlapos rezsón. Amikor felforrt, egy 20 literes edénybe töltöttem, aminek volt leeresztő csapja, elektromos termosztátos beépített fűtőlapja, és a bárpulton állt. Marha ronda volt, viszont a puncs soha nem fogyott ki belőle. Így sikerült elkerülnöm a lincselést.

Az adventi szombatok és december 24-e a Limaruttiban hosszú éveken át a puncs jegyében teltek. Ezeken a napokon Graz belvárosában karácsonyi vásárt tartottak, rengeteg ember hömpölygött a szűk utcákon és tágas tereken. A bevásárlóséták végcélja a Limarutti előtti szabadtéri téli bár volt. Napernyőket állítottunk fel, amelyek a hótól, esőtől védték az utcán álló tömeget. Az emberek békésen összehúzódtak, beszélgettek a hóesésben, és itták a puncsot, csak itták, itták, itták...