Az elmúlt években Ön moderátorként több alkalommal működött közre a FATOSZ rendezvényein, ebből fakadóan nem meglepő, hogy a szervezet vidéket népszerűsítő kampányának is tevékeny részese lett.
Vidéki gyerek vagyok, hiszen Zala megyében nőttem fel, így a FATOSZ-szal való találkozásom és kapcsolatom természetes. 2012-ben örömmel vállaltam el a felkérést a „Művészek a Vidékért” kampányba, melynek keretében én lettem Zala megye arca. Jó szívvel képviselem megyénket, annak turizmusát és gasztronómiáját, hiszen a kampány arról szól, hogy személyiségünkön keresztül jobban megismertessük a magyar vidék szépségeit.
Erre idén Zala megyén kívül is volt lehetősége, hiszen a FATOSZ felkérésére öt csárdafilmet forgatott. A „Gasztroad Sanyival” mennyire volt egyfajta időutazás?
Annyiban mindenképp, hogy a bemutatott csárdák az alföldi táj békés, nyugodt hangulatán keresztül a századforduló virágzó tanyavilágának szellemét is idézték. Tuba tanya, a kondorosi csárda, az akasztói Halas Csárda, a nagylaposi Birka Csárda és a lajosmizsei Tanyacsárda bemutatása viszont a máról, a mának szólt: hagyományokról, finom ízekről, pompás italokról, vendégváró emberekről. Jó volt ott lenni, s hiszem, hogy akik megnézik a csárdafilmeket, ellátogatnak majd ezekre a helyekre.
Maradjunk a gasztronómiánál: hamarosan befejeződik a Vidékjáró idei rendezvénysorozata. Az „András havi disznótoros napok” bizonyára sok vendéget csalogat a programokra. Önhöz mennyire állnak közel ezek a „disznóságok”?
Tizenöt évig éltem falun, ráadásul nagyapám, Buza Vendel messze földön híres állatkereskedő volt, az egyik nagybátyám pedig hentes és mészáros, így talán nem meglepő, hogy a disznóvágások szele már pici koromban megérintett. Ma is imádom a reggeli vöröshagymás sült vért, a katlanban fortyogó – a hurkához és sajthoz való – nemes húsokat, az orjalevest, a toros káposztát, melyek mind a disznóvágás „kellékei”. De a család minden férfi tagja jól bánt a késsel. Ma már talán én is. Rákóczi Feri műsorvezető barátommal évek óta részt veszünk a Túrkevei Böllérfesztiválon, ahol – azért persze egy profi böllér segítségével - dolgozunk fel egy disznót a nap folyamán. A termékeink – a hurkák és a kolbászok – minden alkalommal előkelő helyezést kapnak a zsűritől.
Mi a kedvenc toros étele, általánosságban pedig milyen ételre „esküszik”?
A véres hurka – melyet Zalában zsömlével készítettünk – vezeti a sort. Általánosságban inkább disznópárti vagyok, mintsem szárnyas, de nem válogatok, szeretem például az egyszerű rántott húst is. Egyébként nagyon édesszájú vagyok, ezért nálam az is fontos, hogy a menüsor végén sok legyen az édesség.
Ön társtulajdonosa a 2010-ben indult laptopkonyha.hu weboldalnak, mely Magyarország első online főzőiskolája. Ha már a gasztronómia szerepelt beszélgetésünk középpontjában, végezetül megosztana egy „laptopkonyhás” receptet az olvasókkal?
Stílszerűen maradjunk akkor a disznótornál és kedvencemnél, a véreshurkánál. A véreshurka római tálban könnyed recept egy „nehézsúlyú versenyzővel”. A kombináció elsőre meglepő, az ízhatás viszont másodjára is megkapó!
A római tálat legalább 1 órára hideg vízbe áztatjuk, közben előkészítjük a hozzávalókat: a burgonyát, a hagymát és az almát megpucoljuk. A burgonyát és az almát vékony szeletekre vágjuk, a hagymát kis kockákra. A hagymát üvegesre megpirítjuk vajon.
A római tálat kivesszük a vízből, lecsepegtetjük. Elhelyezzük benne a burgonyakarikákat, sózzuk. Erre jön a hagyma, azt is sózzuk, majd az alma. Megszórjuk majorannával. Erre az alapra tesszük a hurkákat, amelyeket vékony tűvel sok helyen megszurkálunk, hogy sülés közben ne repedjenek szét. A tetőt a tálra illesztjük, és az egészet a hideg sütőbe toljuk.
A sütőt 180 fokosra állítjuk, légkeveréses üzemmódban (ha ilyenünk nincs, akkor növeljük a sütési hőmérsékletet 20°C-kal) és így 1 óra 30 perc alatt megsütjük az ételt. A római tálban tesszük asztalra. Kanállal adagoljuk. Kedves egészségükre!