Ha eddigi életem során mindig megettem volna, amit főztem, akkor ma hatalmas, kövér ember lennék. Így is látszik rajtam, hogy nem mindent etettem meg mással, mert bár a főzés a legfontosabb számomra, azért enni is nagyon szeretek.
Életem nehéz, a munkám miatt válságos időszakai hozták el az első őrült főzéseket. Olyan munkát kellett végeznem, ami boldogtalanná tett, és ezt soha sem bírtam. Egy ideig becsülettel dolgoztam, nyeldekelve az indulatot, a keserűséget, de mindig elérkezett az a pont, amikor a régi kötöttségeket rukicuki felrúgtam. A monotónia megöli a kreativitást, a száguldó szabad lelket. A napi unalmas megélt lét értelmetlensége teljesen elvette az étvágyamat, egy falat nem ment le a torkomon. A - szó szerint - kiéheztetett kreativitás viszont tombolni kezdett, alkotni akart valami értelmeset, hasznosat, amiben örömömet lelem. Hát így kezdtem el főzni, mint aki nincs magánál. Feleségem soha nem volt egy nagyevő, a kislányom meg inkább majszolós, így rájuk nem számíthattam az ételtömeg felszámolásában. Ennek ellenére főztem az egyik ételt a másik után, a termelés és a mechanikai gyönyör miatt. Teljesen feloldódtam az alkotás mámorában és minden kontrollt elveszítve csak főztem és főztem és főztem. Feleségem meg mosogatott és mosogatott és mosogatott.
Miután soha sem bírtuk megenni, ami elkészült, én pedig nem szeretem a melegített ételt, másnap inkább főztem megint valami újat. A mai napig nem tudom, mi lett a sorsa az ételeknek, milyen, számomra ismeretlen titkos csatornákon fogytak el - és itt nem a szennyvízcsatornára gondolok, mert feleségem soha nem volt az a kidobós fajta. Én elmentem másnap reggel megint dolgozni, és mire hazajöttem, volt hely a hűtőszekrényben, a konyha rendbe volt rakva, és kezdhettem újra főzni.
Akinél hasonló kóros tünetek jelentkeznek, mint nálam, annak azt ajánlom, ne orvoshoz menjen: tegye foglalkozásává a főzést, és a kutyaharapást szőrivel módszer alapján vagy meggyógyul, vagy nem. Nyisson bárt, kávéházat, vendéglőt, kezdjen el büféket szállítani ezer embernek, majd meglátja, valószínűleg megnyugszik, meggyógyul a szabadidő nélküli, monoton, napi 16 órás, heti 7 napos, évi 12 hónapos munkaidőtől. A gyógyulás a mániás állapot előrehaladottságától függően hetek, hónapok, évek függvénye lehet, de az is kiderülhet, hogy az illető gyógyíthatatlan, mint én – de részemről jól van ez így.