Hirdetés

Csendes Farm Vendégház: a béke és a nyugalom szigete Kisszékely határában

2015-03-12 07:34:59

Négy éve egy véletlen folytán akadt rá Törő Balázs a most 29 éves, Szakályban élő vállalkozó fiatalember családjával, a lakóhelyétől 40 km-re lévő Kisszékely határában lévő majorra.

A Tolna megye északi részén, a Gyulaj Zrt. Vadászterületén fekvő területen az első pillanattól érezték, ezen a helyen minden percben nyugalomra találnak, megpihenhetnek, mert ez a hely maga a nyugalom.

A falu csendes, nyugodt környezetben fekszik, erdő veszi körül. Balázst és családját lenyűgözte a táj szépsége, az emberek jóindulata, vendégszeretete, az egyszerűség és az, ahogy az itt élők ragaszkodnak a múltjukhoz, gyökereikhez. Ezen a Tolna megyei kistelepülésen évente aratónapot rendeznek, ahol még a hagyományoknak megfelelően korhű népviseletben, kaszákkal a vállukon, énekszóval vonulnak ki a földekre és a régi időknek megfelelően aratják, illetve kaszálják a gabonát, miközben ceglédi kannában lévő vízzel oltják a szomjukat és házi készítésű ételekkel (sajtokkal, szalámival stb.) kínálják az érdeklődőket.

 

Csendes Farm

 

A major a falun kívül, a műút mellett helyezkedik el, jól megközelíthető. Az autóval érkezőket négy parkoló várja.

A ma Csendes Farm Vendégház nevet viselő major bekerített, 7,5 hektárnyi területen fekszik, gyönyörű környezetben. A majorban több forrás is ered, így egy kis tó is díszíti a környezetet. Az ide látogatóktól jött az ötlet, hogy ezt a nyugalmat és szépséget meg kellene osztani azokkal, akik vágynak a természet közelségére, szeretnek kirándulni és szeretik az állatokat. Ez a hely igazi kikapcsolódást, pihenési lehetőséget nyújt az ide látogatóknak. Ahogy ők fogalmaznak, olyan ez a hely, mint a béke szigete. Tőlük kapta a tulajdonos az ötletet a hely elnevezésére, így lett a majorból Csendes Farm Vendégház.

Csendes FarmA major gazdasági részén lévő istállókat (melyek teljesen elkülönülnek a pihenőrésztől) húsmarhákkal, majd a majort háziállatokkal - baromfi, lovak, macskák, kutyák, szamarak, vaddisznó és mangalicadisznó, házi sertés - népesítették be. Igyekeztek az állatoknak saját természetes környezetükhöz hasonló életteret kialakítani.

A csendet csak a harkály kopácsolása és a madarak csicsergése „zavarja” meg, gyakran raknak fészket itt a vadlibák is.

A Csendes Farm Vendégház két létesítményt takar. Az egyik a vadászházban található, a másik egy toronyépületben kapott helyet, mely egyedülálló különlegessége a majornak.

 

2014-ben egy pályázat segítségével a vadászház vendégszárnyában kialakítottak 3 apartman részt, amelyek közül egy akadálymentesített. Mindegyikben gardrób és fürdőszoba van, hozzájuk teraszok kapcsolódnak, melyekről teljes a kilátás a major pihenőrészére. Csendes FarmA szobák kétágyasak. Az apartmanokhoz tartozik a négy napraforgós minősítésnek megfelelően felszerelt közös konyha és egy belső pihenőrész, melyet egy szökőkút tesz hangulatossá. A toronyépület 3 szintes, alul teraszos. Az alsó szinten konyha-társalgó és fürdőszoba, a középső szinten hálószoba, a felső szinten hálószoba-kilátó található. Akárcsak egy középkori várnak, ennek az épületnek is sajátos hangulata van.

A majorban mód van felnőtt szabadidős tevékenységekre (tollasozásra, sakkozásra, horgászatra, mini biliárdra). A tavon a vendégek kedvükre horgászhatnak, és megcsodálhatják a tavi rózsák sokszínűségét.

A major szállásait a kerti pavilonnal utak kötik össze, melyeket este díszkivilágítás tesz hangulatossá.

A tavat teljes egészében felújították, halakkal telepítették be. A kerti utakon és a hangulatos fahídon keresztül juthatnak el a vendégek, a kerti pavilonba, ami kerti konyhával felszerelt. Kedvükre grillezhetnek, bográcsozhatnak, süthetnek az általuk kifogott halakból. Ha kérik, a háziak segítségével a pavilon házi kemencéjében lehetőség van húst sütni, illetve a háziak által készített kemencés ételeket is megkóstolhatják.

Fontos szempont volt, hogy minden kerti út és a pavilon is akadálymentesített legyen, mivel a fiatal tulajdonos maga is kerekes székes.

Igény szerint hideg reggeli kérhető, a közeli házi jellegű ételeket kínáló vendéglőből van lehetőség ebéd rendelésére.

A gyermekekre gondolva játszóteret alakítottak ki homokozási, hintázási, pancsolási lehetőséggel. Az állatok közelsége sajátos hangulatúvá teszi a majort, a kisebb állatokat az ide látogatók megtekinthetik, és felügyelet mellett megsimogathatják.

Kisszékelyben van egy családias strandfürdő, a Barátok tava és a Kisszékelyi horgásztó, a kirándulni vágyók sétálhatnak a „Négyszögletű Kerek Erdő” tanösvényen, melyet 2014-ben avatott fel a Kisszékelyi Kulturális Egyesület.

Nyáron a környékbeli településeken fogathajtó bajnokságokat rendeznek, melyek közül kiemelkedő a Tamási Országos Lovas Napok (fogathajtási és díjugratási) 3 napos rendezvénye. De megtekinthetik az egyedülálló „Újszkítia” kísérleti régészeti életmód-rekonstrukciót is Regölyben, valamint ellátogathatnak az Ozorai Pipo várába, megnézhetik a Középkori Várkastély Múzeumot Simontornyán (ahol várjátékokat is rendeznek). Kikapcsolódást nyújthat a vendégeknek a Gyulaji Dám Rezervátum és Vadaspark, ellátogathatnak a Gemenc Kirándulóközpontba. A közelben található az országban egyedülálló módon kialakított, teljesen akadálymentesített Tamási Wellness Termál és Élményfürdőt.

A Csendes Farm Vendégház májustól várja természetszerető és nyugalomra vágyó vendégeit, akik egy időre szeretnének kiszakadni a mindennapok forgatagából.

Házi kedvenceket, kutyákat-macskákat állategészségügyi szempontok miatt sajnos nem tudnak elhelyezni.

A honlapot március közepétől lehet megtekinteni, ahol sok képpel és információkkal kaphat teljes képet a honlapra látogató és eldöntheti, szeretne-e ebben a csodálatos környezetben pihenni.

 

Forrás: www.videkjaro.hu