Hirdetés

Kitűnő borok, az édesanya rétese és az anyós főztjei a Koch Borászatban

2015-03-10 07:36:50

Koch József érkezett Hajósra, a család őse 1746-ban majd két évre rá letelepedett a „varázslatos” Császártöltésen, ahol szőlőtermesztésbe és borászkodásba kezdett.

Mindez olyan kedvvel és sikerrel történt, hogy ma már a család 10. generációját képviselő Koch Csaba él és dolgozik a tizenegy néhány kilométerre lévő, 1325-től ismert Borota község határában, a bácskai löszhát és a Vajdaságból átnyúló Telecskei dombság lankáin.

A 177 km-t Budapesttől kb. 2,5 óra alatt tettük meg a Duna-Tisza közi, dél-alföldi tájon át haladva, ahol anno Petőfink is oly jól érezte magát, s mi tagadás: mi is. Az épp csak dimbes-dombos, egyre csendesebbé-lágyabbá váló tájban egyszer csak – mint sziget a tengerben – feltűnik előttünk a Koch Borászat és Panzió, a hangulatos épületek, a szinte a házakig futó, azokat körbeölelő szőlősorok, az udvar, a kert.

Otthonosan érezzük magunkat rögtön: szíves a fogadtatás, szép az épített környezet, nyugtatóan szép a táj, ami nem véletlen:

- A Felső-Bácskából – ma Vajdaságból – átnyúló dombokat kitűnő termőföld, barna csernozjom talaj fedi, a csapadék mennyisége megfelelő, amit kitűnően megtart a talaj, így itt mindig üde zöld a táj. Sülevényes, a forró naptól, melegtől kisült, elszáradt, kiaszott domboldalt itt soha nem lát az érkező – meséli Koch Csaba.

 

Koch Borászat

- Minden ide köti Önt: a kitűnő termőföld, a minőségi szőlőfajták, a szép táj és a családi hagyományok, no és a munka.

- 1991-ben vette nekem nagyapám – aki nagy hatással volt életem alakulására – az első szőlőt Hajóson. Amikor a császártöltési löszfalba vájt pincéket a vállalkozás kinőtte, új pincészetet építettem 1996-tól Borotán, amit 40 ha-os kiváló szőlőterület, saját telepítésű fiatal ültetvény vesz körül. A korszerű borászathoz látványpincét, nagy teraszos, zárt borkóstoló épületet, majd a Kádár Múzeumot, a régi időket idéző sváb lakást és végül a panziót alakítottuk ki.

Koch Borászat- Miben egyedi ez a sváb barokk stílusú, egyszerű, mégis hatásos megjelenésű, a többi épülettel szépen harmonizáló, itt-ott bontott téglával kirakott, fatornácos, egyemeletes panzió?

- Legfőképpen nem a külsőségekben, hanem abban, hogy mi többet akarunk adni a vendégeinknek, mint amennyit ők adnak nekünk. Nem a közvetlen nyereség elérése a fő célunk, hanem az, hogy olyan élményt, olyan szolgáltatást nyújtsunk nekik, hogy Koch-bor kedvelők és fogyasztók legyenek. Azért építettük minden elemében nagyon igényesre és magas színvonalúra a panziót, hogy a borászatunk, a boraink imázsát növeljük.

- Miben tapasztalja meg ezt a vendég?

- Először is abban, hogy meghitt, családias légkör veszi körül: 8 szobánkat, melyek színvilága a Hajós-bajai szőlők színvilágát idézi, mindig egy társaságnak adjuk ki, mert így lehetnek igazán maguk között, s ha üresen marad is egy-egy szoba, nem adjuk ki azokat az épp erre járóknak. Ugyancsak fontos, hogy a szobák berendezési tárgyai magas minőségűek. Egyediek, kézzel készítettek a bútorok. Antiallergének a textíliák, az ágyakban a matracok. Ezért, de higiénés okok miatt is, a panzióba kisállatot nem hozhatnak magukkal vendégeink. Házias konyhát viszünk: édesanyám süti a réteseket, anyósom főzi a helyi, ízletes ételeket, hogy az ide érkező vendég a magas színvonalú szállás mellett igazi, olyan egyedi élményekkel gazdagodjon, melyek az itteni tájra, az itt élő emberekre és ránk jellemzőek.

Koch BorászatA Koch Panzióban van kandalló, wellness és szauna; a szabadban medence és kemence, ám ami igazi kuriózumnak számít, az a „bortaxi-járat”, amivel megkönnyítik vendégeiknek az utazást. Kuriózum az is, hogy itt a szüleikkel érkező gyerekekre is gondolnak. Ők is nagyszerűen érezhetik magukat, hiszen fürödhetnek, játszhatnak – sőt: játszva tanulhatnak. A pincészet épületei között ugyanis csemegeszőlő-fajtagyűjteményt telepítettek, hogy a vendég- és a helybéli gyerekek ismerkedhessenek a szőlőtermesztéssel, a borászattal és évente itt szüretelhessenek.

Amikor az igen összetett, „Az év pincészete” díjat 2014-ben a borotai Koch Pincészet elnyerte, Koch Csaba azt mondta, hogy „Az elődöktől kapott munícióval, a munka, a becsület és a szeretet jelszavával indultak, és dolgoznak máig a boldog szőlőtőkék között járva a birtokot.”

 

Forrás: www.videkjaro.hu és további információk a Koch Borászat weblapján érhetők el.