Hirdetés

Népszerű az őrségi helyi piac

2014-02-26 16:27:00

Népszerű lett a tavaly indított termelői piac Őriszentpéteren, s már a bővítésén dolgozik az önkormányzat. Úgy tűnik, egyre keresettebb a helyi termék.

- A helyi termelői piacunk továbbfejlesztését ugyancsak szívügyünknek tekintjük. Pályázat útján, 100 százalékos finanszírozás mellett szeretnénk egy egységes, tájba illő arculattal rendelkező pavilonrendszer elkészítésével időjárás-biztossá tenni a piac működését a tavaszi, nyári és kora őszi időszakra - mondta el még korábban Őr Zoltán polgármester.

A termelői piacot tavaly indították el, kísérleti céllal. Arra voltak kíváncsiak, hogy a helyi kistermelők, lakosok mennyire tartják ezt fontosnak. Az első alkalommal, piacnyitás után, ugyancsak meglepődhetett a látogató: az Őrségi Vásárnak helyet adó kis utcácska megtelt eladókkal, vevőkkel.

- Ez egy jó ötlet, folytatásra érdemes - mondta  el akkor Kemencei Ilona, aki maga is kiállt a standra ropogósan friss zöldségeivel. - A kiskertben szedtem, nem nagy tételekben, de nem is ez a fő. Hanem, hogy ne menjen kárba és egy kis pénzt is hozzon.

Hasonló véleményt fogalmaztak meg a többiek is, közte zalai kereskedők. Egyikük, aki  100 százalékos, egyedi aromájú almalevet árult saját kiszerelésben, elmondta: minden anyagi gond ellenére van igényük az embereknek az egészségesebb, ellenőrizhetőbb termékekre.

- Lehet, picivel drágábbak vagyunk, mint a multi, de ott a pecsét a dobozon: ebben az almáskertben szedtem az árut és itt sajtoltam - mondta  a kereskedő.

Őr Zoltán  folytatást ígért,  s így is lett. Az elmúlt  szezonban végig működött a piac, kialakult a törzsközönsége is. Összességében már milliókért árultak itt helyi termékeket,  főleg zöldséget. E pénz helyben, vagy a környéken hasznosult, így a helyi termék a helyi kisgazdaságot  fűtheti fel.

És most itt az újabb forduló. A polgármester ígéri, rövidesen hozzáláthatnak a bővítéshez, beszerezve a térbútorokat, az esőbeállókat.

- Modern helyi piacunk lesz - mondta.

Forrás:

http://www.sokszinuvidek.hu/mozaik/2287-N%C3%A9pszer%C5%B1-az-%C5%91rs%C3%A9gi-helyi-piac