Az abrosztól a morzsáig: mágikus karácsonyi legendák

Abrosz
A karácsonykor használt ünnepi abrosz nemcsak azért bírt különös jelentőséggel, mert a hétköznapokon a parasztasztalra nem került terítő, hanem mert az ünnepi használat varázserővel ruházta fel. Tavasszal vetőabrosznak, kenyérsütéskor sütőabrosznak használták, hogy bő legyen a termés, szépen keljen a kenyér.

Év közben, ha valamelyik családtag vagy állat megbetegedett, a karácsonyi abrosszal takarták be, vagy abba tekerték a gyógyulás reményében. Helyenként a „varázsabrosz” a sublótba került, és még a kulcsot is ráfordították, hogy el ne szökjön a házból a szerencse.

Asztalon a gazdaság
A karácsonyi asztalon vagy alatta nemcsak a szűkebb családi élet tartozékai jelentek meg, hanem a parasztgazdaság is: gabonamagvak, szalma, széna, gazdasági és háztartási eszközök kerültek a teríték mellé, hogy ezzel is elősegítsék az állatok szaporaságát, vagy csak azért, mert ezáltal emlékeztek a kis Jézus születésére.

Az asszonyok később aztán az állatoknak adták az asztalon maradt morzsát, a búzaszemeket vagy a szénát, mert biztosak voltak abban, hogy ettől a tyúkok jobban tojnak, a tehenek pedig jobban tejelnek majd a következő évben. A jobb termés reményében a gyümölcsfákra kötözték vagy alájuk szórták a szénát, szalmát, karácsonyi morzsát vagy az ételmaradékot.

Ételek
A karácsonyi asztalra kerülő finomságoknak gasztronómiai értékük mellett mágikus szerepük is volt. A fokhagyma, a méz, a dió, az alma, a mézes pálinka a hiedelem szerint a család egészségmegőrzésében is fontos szerepet játszott. Ma már ismerjük ezeknek az ételeknek, italoknak a pozitív élettani hatását, de nagyanyáink idejében csak a rítus indokolta fogyasztásukat.

A karácsonyi só később szintén hasznos gyógyszernek bizonyult: ezzel előzték meg, hogy a tehén felfúvódjon, de a néphit szerint a tejhozamot is jótékonyan befolyásolta. Az asztalra tett fokhagymát vagy gyógyításra használták, vagy az állatoknak adták éjfélkor, hogy a rontást távol tartsák vele.

A vöröshagymával a következő év időjárását jósolták meg, a tököt azért helyezték az asztalra, hogy jó módban, egészségben éljenek. Az asztalon lévő bort később torok- és fülfájás gyógyítására használták.

Az alma a szerelmi jóslás egyik legismertebb eszközének számított. A lányok karácsonyeste kiálltak a kapuba almát enni. Azt tartották, hogy az első arra járó férfi, vagy egy ugyanolyan nevű legény lesz a leány férje. A család összetartozását, együtt maradását jelképezte, amikor a gazda felvágott egy almát annyi felé, ahányan vannak a családban, és egyszerre megették.

A régiek karácsonykor nemcsak az élő rokonságra gondoltak. Elterjedt szokás volt, hogy karácsonyeste egész kenyeret vagy kalácsot helyeztek az asztalra, és ott bizonyos ideig érintetlenül hagyták, hogy éjjel a szellemeket is vendégül lássák. Volt, ahol magát a Szentcsaládot vagy az Úrjézust várták így vacsorára. Ezt a Jézus-kenyeret helyenként János-kenyérnek hívták, mert csak János napkor szegték meg. Az egészségvarázsló hatásúnak tartott kenyérből az állatok is kaptak.

Karácsonyi morzsa
A karácsonyi ételeknek, az asztalra került tárgyaknak mágikus erejük volt, később egész évben elő lehetett venni őket a baj elhárítása vagy megelőzése érdekében. Éppen ezért a paraszti hagyományban a karácsonyi abroszon felhalmozódott ételmaradéknak, morzsának is felbecsülhetetlen értéke volt: antibiotikum híján „gyógyítottak” vele. Szinte mindenütt azt tartották, hogy a karácsonyi morzsával együtt az egész év szerencséjét kidobnák.

A parasztasszonyok szenteste nem siettek az asztal leszedésével. Leggyakrabban aprószentek napjáig, Újévig, néhol egészen vízkeresztig érintetlen maradt az asztal. Külön esemény volt azasztalbontás, hiszen miután mindent összepakoltak, s a morzsákat egy külön zsákocskába eltették, visszaállt a hétköznapok rendje, véget ért az ünnep.