Kun Pista Vendégháza ebben a természeti tájban, ebben a szép, rendezett kis faluban, annak is egyik csendes mellékutcájában várja vendégeit: felnőtteket, gyermekes családokat és természetesen mozgásukban korlátozottakat is, hisz akadálymentesített szobáik is vannak. Külön kiemeljük, hogy itt a néhai állatidomár, Kun Pista szellemében a kedvenc háziállatokra külön is figyelnek, így ez a ház egyszerre gyermek- és állatbarát vendégház.
A nemrég 3 új, rusztikus stílusú szobával kétszeresére bővített, korszerű, világos bútorzatú, fehér falú, tornácos, cseréptetős vendégházban most 6, saját fürdőszobával (káddal vagy zuhanyzóval) rendelkező szoba van. Köztük van 5 fős is, így egy időben 20–25 főt is kényelmesen el tudnak helyezni, tehát nagyobb baráti társaságok is jöhetnek bátran, nemcsak családok. A gyermekes családokat itt külön szeretettel és felkészülten várják: gyermekbarát szálláshelyként nemcsak gyermekággyal, babakáddal, pelenkázóasztallal, gyermekjátékkal szolgálnak, de igény esetén animátort is biztosítanak, hogy a szülők egy-két órára kettesben maradhassanak. A szobákban síkképernyős, műholdas tévé, ingyenes Wi-Fi áll rendelkezésre, néhány szobához terasz vagy erkély tartozik. Innen szép kilátás nyílik a nagy, zöld kertre, ahol pihenni, de grillezni is lehet. A vendégház nem véletlenül kapott 9,9 pontos értékelést egy nemzetközi felmérésen!
A vendégházban 2 db 45 m²-es (összesen 90 m²) közösségi tér várja a vendégeket, ahol nemcsak étkezni, de egyénileg főzni is lehet a korszerű konyhai felszereléseknek köszönhetően, mivel itt a vendéglátók csak kérésre gondoskodnak étkezésről. Mindenki önellátó lehet tehát. Vacsorát, ebédet kérésre, a közeli Csákvárról hozatnak: vad- és halétkeket éppen úgy, mint pizzát. Akik a jó falatok mellé jó borokat innának, azok a helyi nedűk mellett a közeli Etyek borait fogyaszthatják.
A vendégek a szálláshelyen díjmentes vehetik igénybe a parkolót, és akár el is felejthetik autójukat. A díjmentesen biztosított kerékpárokkal nekivághatnak egy-egy szép, környékbeli túrának. Érdemes „eltekerni” és megnézni a papkerti horgásztót, közepén a kis szigettel, melyre fahíd vezet vagy épp horgászni egyet a halban gazdag 2,2 hektáros tóban.
A vidék gombában igen gazdag, s hogy gombaszedő túrákat is szerveznek a vendégházban. Mivel lovaglásra, golfozásra is van mód a közelben, ezek szervezésben is segítséget kapnak a szállásadóktól a vendégek.
A látogatók bekapcsolódhatnak Vértesboglár falu hagyományőrző eseményeibe, megtekinthetik a falu látnivalóit, bejárhatják a környező falvakat, megnézhetik érdekességeiket (pl. Tabajd „mezítlábas parkját), a tanösvényeket, a barlangokat. Részt vehetnek az erdei iskolai programokban, sétálhatnak az alcsútdobozi kastély mesés parkjában. Megtekinthetik nyáron a szentjánosbogarak rajzását az Alcsúti Arborétumban, de megcsodálhatják a Vértes fővárosának, Csákvárnak látnivalóit (az Esterházy-kastély, az Emlékház – Vértes Múzeum) is.
További információ: www.vertesszallas.hu, www.videkjaro.hu