Nagyrákos egy kicsi település az Őrség szívében, de ha kell, akkor a világ közepévé is tud válni. Így volt ez a közelmúltban az Őrségi Tökfesztiválon, amikor a helyi kultúrházba várták az érdeklődőket, hogy visszarepítsék őket a múltba. Azokat az estéket idézték fel, amikor még nem volt számítógép, nem volt mobiltelefon, nem volt televízió, az emberek összegyűltek, s közös programokat szerveztek. Ilyen közösségi program volt a tökmagköpesztés, mely nemcsak a munkáról, hanem a vidámságról is szólt. Némethné Baksa Eszter polgármester, parasztasszony megidézte a múltat, s a jelenlévőket arra is rávette, hogy saját kútfőből jöjjenek rá a tökmagköpesztés technikájára. Amíg a szorgos ujjak dolgoztak, addig sem kellett unatkozni, hiszen őrségi történetekkel és népdalokkal szórakoztatta a közönséget a polgármester.
Felcsendült a Farkas Kati történetét elmesélő népdal is, akinek a pogácsája fincot rúgott a kályhába. Amikor már mindenki kívülről fújta a dalt, a sorai is magyarázatra szorultak. Kiderült, hogy Farkas Kati szalafői lakos volt, aki arzént tett a pogácsába, amelynek elfogyasztása után a férje a másvilágra távozott. A szalafői asszonyt bebörtönözték, büntetését Szegeden töltötte, 200 éve halt meg. Sírja ma is megtalálható a temetőben.
A kis történeti kitérő után a polgármestert magát is megismerhették a jelenlévők. Elárulta, hogy 66 évvel ezelőtt született, s több mint negyven éve viseli a férje nevét. Három gyermekük született, akik már unokákkal is megörvendeztették őket. A vidámságba és nevetésbe kis szomorúság is vegyült, amikor arról beszélt, hogy nemrég – ahogy ő fogalmazott – megakasztotta őt az élet: rosszindulatú veserákot diagnosztizáltak nála. A kórházban lábadozva csak az járt a fejében, hogy vajon megadatik-e neki, hogy ott legyen a neves rendezvényeken. Nem adta fel, hittel és bizalommal tekintett a holnap felé. Talpra állt, s vidáman mesélt énekelve a jelenlévőknek.
Előkerültek a tarsolyából a híres őrségi mesék. Volt egy, mely a török hódoltság idején született, egy elásott kincsesláda megtalálásának történetét dolgozta fel. A láda kinyitásának nehézségeiből pedig mindenki levonhatta a maga tanulságát. Egy másik történet pedig egy szalafői, eladósorba került lány kikérésének a nehézségeit, nyelvi buktatóit idézte fel. A történetek közben a tökmagokkal küzdő közönséget sem hagyta magára a polgármester. Iránymutatást is adott azoknak, akiknek nehézségeik támadtak. A „hasánál" kell megfogni egyik kézzel, majd a hegyénél a másikkal, s szépen lassan ki kell bontani a szoknyájából. Az instrukciók alapján sem ment mindenkinek azonnal a köpesztés, akadtak olyan férfiak, akik a „szoknyával" együtt akarták kidobni a magokat. Rájuk is pirított a polgármester, hogy ez éppen olyan, mintha meztelen nővel szeretnének ágyba bújni, ám mégis rajta hagyják a paplan alatt a ruhát.
Az est végére mindenki belejött a köpesztésbe, s már a mesemondónak sem kellett új meséket hoznia, hanem a közönség ajánlott újabb és újabb népdalokat. Akik eljöttek, azok megtudhatták azt is, hogy mi a különbség a héjas és a héj nélküli tök között, ezt Némethné Baksa Eszter egy nagy kés segítségével szemléltette. Majd a nagy izgalmak után sem hagyták üresen az asztalokat, mindenki saját bőrén és gyomrán keresztül tapasztalhatta, hogy mennyire jó vendéglátók az őrségi emberek.
Forrás: