Amikor az amerikaiaknál donutot, az olaszoknál profiterolét, a cseheknél tarkedlit, az oroszoknál harasztot kérünk, akkor mindig valamilyen fánkot kapunk.
A törökök az „asszony köldökét” látják ebben a süteményben – bizonyára a közepére elhelyezett olajos mag miatt, a görögök fahéjasan szeretik az ő lukumádészüket, a spanyolok éjjel-nappal szívesen fogyasztják a keskeny és hosszúkás churrosukat, az indiaiak pedig édes szirupba mártják a badushá-nak becézett fánkjaikat. A fánk állítólag francia barátainknak köszönhető – legalábbis a képviselőfánkunk.
Mindazonáltal hazánkban a legelterjedtebb fánk-fajta a szalagos, ami az osztrák krapfen megfelelője. Erről pedig az a hiedelem, hogy úgy kerültünk ennek a finom felfedezésnek a birtokába, hogy egy osztrák pékné mérgében belehajított egy darabka tésztát a forró olajba. A szalagos fánkot szorosan követi népszerűségben nálunk OZ, a laptopkonyha.hu séfjének mai ajánlata, az egyszerűbb és elronthatatlanabb forgácsfánk. Most, a farsangi szezon közeledtével, szinte „kötelező” fánkot készíteni – de ha ennyi népet megihletett a kis sütemény, készítsünk egész évben, variálva a lehetőségeket.
Forgácsfánk
A lisztet, a tojások sárgáját, a sót, a porcukrot, a szódabikarbónát, a vajat, 1 kanál tejfölt, a rumot és a fehérbort sima tésztává gyúrjuk. Kettévesszük, cipókat formálunk belőlük. Kicsit pihentetjük (15-20 perc), és késhátnyi vastagságúra nyújtjuk. Derelyevágóval 10-15 cm széles csíkokra vágjuk, majd 10-12 cm-es ferde négyzetekre daraboljuk. A négyzetek közepét bevágjuk, majd az egyik sarkát áthúzzuk a nyíláson. Forró olajban kisütjük. Nagyon hamar sül, ezért gyorsan fordítsuk meg. Szedjük ki, majd vaníliás cukorral meghintve (lekvárral) tálaljuk.
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 4 db tojás sárgája, 3-4 ek. vaj, 2 ek. rum, 3 dl száraz fehérbor, 2 ek. porcukor, késhegynyi szódabikarbóna, csipetnyi só, 1-2 ek. tejföl, napraforgóolaj a sütéshez
Vízkereszttől hamvazószerdáig
Január 6-án, azaz vízkereszt napján kezdődik, és hamvazószerdáig tart a farsangi időszak, ami idén február 22-én fejeződik be. A farsangi időszakhoz sok szokás, babonaság kapcsolódik, ilyen például a tél elűzése, illetve a különböző termékenység-varázslások. Ezen pogány rítusok miatt a korai keresztény egyház határozottan elutasította a farsangi ünnepeket, azonban később mégis befogadta.
Ha azt mondjuk, torkos csütörtök, sokaknak egyből a félárú éttermi étkezés lehetősége ugrik be. Azt azonban kevesen tudják, hogy a torkos csütörtök is a farsang egyik kiemelkedő napja, amelyet tobzócsütörtöknek, zabálócsütörtöknek is neveztek, és ez volt az a közelgő nagyböjt előtti nap, amikor a szokásosnál bőségesebben lehetett étkezni. Jellemzően zsíros vagy bő zsírban sült ételeket fogyasztottak ilyenkor, például a szalagos fánkot. A legtöbb szokás a farsang farkához, azaz farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz és húshagyó keddhez kötődik. Farsangvasárnapkor sok eljegyzést, esküvőt tartottak, mivel a hamvazószerdával megkezdődő, húsvétig tartó 40 napos böjt ideje alatt tilos volt a mulatozás. E nap ételei voltak a tyúkhúsleves és a töltött káposzta.
Farsanghétfőn érkezett el a hölgyek ideje, az „asszonyfarsang”, amikor a nők mulathattak. Az utolsó napon, húshagyó kedden már nem volt tivornyázás, nehogy átcsússzanak a következő napra, és ezzel vétkezzenek a böjti időszakban. Ezen a napon eltemették a telet, és még meg lehetett enni a madzagon lógó maradék sonkát, kolbászt, innen ered a másik neve is: madzaghagyó kedd.