Hirdetés

Táncház Napja, Időpont: 2014. május 10.

2014-04-17 14:11:00

Május 10-én szerte az országban a Táncházat ünneplik kicsik és nagyok az idén harmadszor megrendezendő Táncház Napján, a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület által kezdeményezett rendezvényen.

A központi helyszínt idén is a Liszt Ferenc térre tervezzük, ének- és tánctanítással, gyerek táncházzal, játszóházzal, mesemondással, kézműves foglalkozásokkal, de várjuk vidéki és határon túli helyszínek csatlakozását, hogy valóban mindenütt szóljon a népzene, perdüljön a láb. 2012-ben az első táncház helyszínén a 40. évfordulóra emlékezve az egész családnak szóló programok megszervezése mellett emléktáblát is avattunk, amelyet idén is megkoszorúzunk. A tervek szerint a Liszt Ferenc téri forgatag sokszínű programkínálatában az előző évekhez hasonlóan a Kárpát-medencei magyarság és a hazai etnikai kisebbségek tánc- és zenei kultúrája egyaránt terítékre kerül.

A magyarországi táncház-mozgalom a múlt század hetvenes éveinek elején indult hódító útjára. Az első táncházat – a széki táncház mintájára – 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri könyvklubban rendezték négy táncegyüttes, a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas részvételével. Belépőként „petróleumpénzt” szedtek, a vendégeket erdélyi szokás szerint pálinkával fogadták, aztán kezdetét vette a muri: az egykori meghívó szerint „zene és tánc, úgy, mint Széken”.

A táncház közösségteremtő ereje ma már vitathatatlan. Generációk mulatnak együtt gyakran estétől hajnalig, a zenekarok hihetetlen kontaktusban élnek a táncosokkal. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyar táncház módszer 2011 novemberében felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is, a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe.

A Táncház Napja részletes programja a videkjaro.hu és a hagyomanyokhaza.hu weboldalakon és a Hagyomány! Éld bele magad Facebook oldalakon található majd.

Főszervező: Hagyományok Háza Baráti Kör Egyesület

Csatlakozók: táncegyüttesek, művelődési házak, kulturális központok, települések

 

Forrás: www.videkjaro.hu