Hirdetés

V. Stifolder fesztivál

2014-06-10 14:55:25

Dél-Dunántúl területére a XVIII. században német bevándorlók érkeztek a Fuldai Apátság közvetítésével. Ma kb. 40 falut és várost tartunk számon Baranyában és Tolnában a „Fuldai Települések” között. Ide tartozik Feked is, ahol írásos emlékek alapján pontosan tudjuk honnan jöttek őseink Hessenből, Fulda mellől. Elődeink sok minden újat hoztak magukkal, így étkezési szokásokat és magukat az ételeket is. Az országosan ismert Stifolder szalámi is ebből az időből ered.

A fesztiválon a stifolderek versenyére, egy saját készítésű szalámival lehet nevezni mely legalább hetven dkg. és min. 35 cm, melyet szakmai zsűri fog értékelni.

Jelentkezési határidő: 2014. június 13. (péntek) 10:00

Egy kis ízelítő a programból:

09:00 Lovas felvonulás zenés kísérettel.

14:00 Katasztrófavédelmi bemutató, majd a nagyszínpadon fellépnek:

Neun Branauer Musikanten

Ünnepi köszöntő

Budakalászi Sváb Kórus

Fekeder Klumpenjäger (tánc)

Fekedi Vegyeskar (ének)

Garai Ifjúsági Tánccsoport

Büdös Hornyik Zenekar

Wesz Károly (harmonika) Wesz Emília (ének)

"Mohács" Nemzetiségi Néptáncegyüttes és zenekara

Világzenei Csokor- Előadók: Laki és Peck család

Saarer Tanzgruppe, Saarer Musikanten

17:10 Stifolder verseny eredményhirdetése

17:30 Langaléta Garabonciások - Gólyalábas produkció

20:00 Bál - Zene: Vemender Sextet

A nap során lehetőség nyílik hőlégballonozásra valamint a gyerekeket egész nap várja a légvár, a bika, az ugrálóvár és egyéb ügyességi játékok. Lesz ezenkívül kézműves sarok, egészségsarok, és a kicsiket Ribizli bohóc szórakoztatja, a „Zengővidék” Családi Erőforrás Központ támogatásával.

A felnőtteket kirakodóvásár és büfé is várja valamint a rendezvény ideje alatt lehetőség nyílik egy külön, erre a célra kialakított sátorban stifolderek kóstolására, valamint azok pontozására is.

Forrás: www.falusiturizmus.hu, www.feked.hu