Hirdetés

Orsolya-napi vásár Kőszegen okt. 21-22.

2012-10-21 09:59:00

Az idén 11. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével.

Október vége a betakarítás, a szüreti idő vége. Hajdanán Orsolyakor hajtották be a rideg tartásból az állatokat a téli szálláshelyre, ekkor volt Kőszegen a legnagyobb vásár ideje
Napjainkban a rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark 16 településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Brenner Ház udvarán (Kőszegi Várszínház). 2005. óta a helyi német és horvát kisebbségek étel- és süteménykülönlegességeivel szerepelnek a rendezvényen. A szervezők meghívására kiállítók érkeznek a Geschriebenstein Natúrpark településeiről, de érkeznek kézművesek az ország más területeiről is.

A rendezvény ideje alatt Ízek az Alpokaljáról címmel sütemény-, lekvár és gyümölcs minden felhasználási, tartósítási formájának versenyét hirdetik a szervezők (lekvárok, jam-ek, ízek, szörpök, aszalékok), a helyi civil szervezetek pedig főzőversenyen mutathatják be főzőtudományukat. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes
terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak.

Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál!

Minden érdeklődőt, látogatót, résztvevőt sok szeretettel várnak a rendezők!

Program:
2012. október 21., vasárnap
Brenner Udvar

14.00 Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
15.30 ZORA Horvát Nemzetiségi Énekkar
16.00 Vadrózsa Népdalkör
17.00 Zsidányi Betyárok

Fő tér
14.00 Perenyei Férfi Népdalkör
14.30 BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes
15.00 Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórus
15.30 Maitz József és tanítványai
16.30 SEBŐ Együttes

2012. október 22., hétfő
Brenner Udvar

14.30 Bozsoki dalárda
15.00 Díjátadás
15.30 Hajnalcsillag Néptáncegyüttes
16.30 Ungaresca Néptáncegyüttes és a Boglya Zenekar

Fő tér
15.00 Kőszegi Tornyosok
16.00 Kőszeg Város Fúvószenekara
17.00 a horvátzsidányi Peruska Mária énekkar és a peresznyei Zviránják énekkar

ORSOLYA NAPI CIVIL FŐZŐVERSENY
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület és a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház Kőszegen, a Brenner János Közösségi Ház udvarán
(Kőszeg, Jurisics tér 15/b) 2012. október 21-én és október 22-én (vasárnap, hétfő) 09.00 órától Orsolya napi főzőversenyt szervez civil szervezetek részére.
A megmérettetésre sok szeretettel várjuk a natúrpark települések
vállalkozó kedvű civil szervezeteit, képviselőit.
AZ ÉRTÉKELÉSNÉL ELSŐBBSÉGET JELENT A JELLEGZETES, HELYI ÉTELEK ELKÉSZÍTÉSE!

Sütemény- és lekvárverseny is lesz a rendezvény ideje alatt. Részletek a programfüzetben!


 
Pontos helyszín:
Brenner Közösségi Ház udvara és Kőszeg belvárosa
 
Belépő:
A rendezvény látogatása ingyenes!