Rózsa Sándor mindenképpen. Igaz, csak az ő alakját megformáló Oszter Sándor személyében, de nekünk most már ő az autentikus magyar betyár. Mert a csárda betyár nélkül olyan, mint a konyha laptop nélkül!
A betyárok – na és persze a pandúrok – számára a csárda volt minden információk forrása. Ki, merre, kivel, miért, kiért „kavar” a nagy alföldi pusztában. A betyár – na és persze a pandúr is – ott tartott szeretőt („Mögágyaztam. Mög? Mög.), ott evett nagyokat, sőt ott fitogtathatta hatalmas erejét, tudását. Ott történtek az elfogások és onnan történtek a nagy megmenekülések. Mondják, hogy Kondorosi Csárda – ami egyben volt vendégfogadó és postaállomás is - búboskemencéjének kürtőjéből is vezetett egy titkos alagút valahová ki, a pusztába. Használták is a törvényen kívüliek, ha kellett. A fáma szerint még maga Rózsa Sándor is!
Ma a hátsó termekben egy igazán gazdag történeti kiállítás mutatja be a régi paraszti és betyár élet eszközeit. Egy külön tárolóban kaptak helyet azok a tárgyak, melyeket anno, a filmben használt Rózsa (Oszter) Sándor.
Belülről szép igazán a Kondorosi Csárda. Az autentikus és modern tárgyakkal ízlésesen berendezett étteremben még az evés is jobban esik! Hiszen enni mentünk. Elsősorban szürke marhát. Bár a kondorosi csárda gémeskútja körül jelenleg nem legelnek szürke marhák, de a közeli Körös-Maros Nemzeti Park gulyájából érkező hús több verzióban megtalálható az étlapon. (Apropó étlap: elképesztően gazdag. Pár kedvencem: tatár beef steak, pandúrgulyás, cigányprímás kedvence, falusi zsiványpecsenye nyársra húzva, pacalpörkölt velővel, harcsapaprikás makói módra, pecsenyekacsa combja kemencében, tejespite vanília tükrön, vörösboros barackkal…)
Ám amíg az asztalra került az étek, addig sok dolgunk volt vele.
Az elmúlt századok hangulatát idéző régi konyhában vertük föl a főhadiszállást. (Igazán nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy szinte a múzeumban főzhettünk!) Fával fűtöttünk be a kemencébe és fa gyújtós került a nyílt tűzhelybe, a kondér alá is.
Főételként „szürke marha steak zöldség raguval”, találtatott ki a séf, Csonka Zsolt által.
Először a ragu készült el sok-sok zöldségből, szalonnán megfuttatva, sóval borssal ízesítve. Gyönyörű, ízletes szín kavalkád lett belőle. Az ujjnyi vastagságúra szeletelt vörösbarna steak (a marha derekából, azaz a hátszín) már három napja pihent egy borsoskeverékes-mustáros-olajos pácban. Sütéskor a konyha tapasztott fehérre meszelt falai szinte felsóhajtottak a régen érzett bódító illatok hatására. (Hát még én!)
A desszert a vidék és s csárda egyik emblematikus étke, a tejespite volt. A tej, liszt, tojás, cukor és só hanyag összekeverése után a massza betolódott a kemencébe. A tálaláskor a szeletek vanília öntetet és pálinkában „rottyantott” barackot kaptak.
…és a meggyújtott alkohol kéken égő fénye a fehérre meszelt falra vetítette a kocsmárosné, a lánya, és az éppen ott szendergő subás paraszt sejtelmesen vibráló árnyait.
A kondorosi csárdáról készült film megtekintéséhez kattintson ide!