Hirdetés

110 éves a Mátyás pince

2014-05-12 17:24:00

Budapest egyik legnagyobb múltú étterme, a Mátyás Pince az idén 110 éves.

Mátyás Pince terasz 1905Megnyitásakor, 1904-ben Budapest nyüzsgő, élénk szellemi és kulturális központ volt, igazi világváros. Baldauf Mátyás és felesége, Tercsi már az 1897-ben megnyílt központi Vásárcsarnokban szerezhette be az alapanyagokat, ahová a kofák a Dunán közlekedő hajójáratokon utazva szállították a friss élelmiszert. A fővárost akkoriban több mint nyolcszázezren lakták, és az emberek a konflisok, fiákerek, sínen futó lóvasúti kocsik mellett már villamoson, sőt az 1896-ban, Európa első földalatti vasútjaként átadott Millenniumi Földalatti Vasúton is utazhattak.

 

 

 

 

 

Mátyás Pince zene teremA városi polgárok mindennapjai irigylésre méltóan teltek. A család általában a férj fizetéséből élt, akit a délelőtti munka végeztével felesége ebéddel várt otthon. Könnyű délutáni szieszta után a ház ura visszatért hivatalába, vagy ellátogatott kedvenc kávéházába, klubjába, a hölgyek pedig sétáltak egyet a korzón, és közben útba ejtették a modern, belvárosi divatszalonokat.

 

 

Mátyás Pince első étlap 1904

 

 

Ha leszállt az este, a karcsú kandeláberek tetején bekapcsolták a gázlámpákat, és az egész város barátságos, sárgás fénybe burkolózott. Az emberek általában otthon költötték el vacsorájukat, majd ünneplő ruhát öltve színházba mentek, hogy a híres színésznők, Márkus Emília, Jászai Mari vagy Blaha Lujza játékában gyönyörködjenek. Az éjszaka hátralévő része már ismét férfitársaságban telt, a kávéházakban híres prímások húzták a vendégek fülébe, a mindentudó pincérek pedig rezzenéstelen arccal hozták az újabb és újabb köröket a törzsvendégeknek.

Ilyen közeg várta tehát a Mátyás Pincét 1904-es megnyitásakor.

Mátyás Pince halász teremAzóta sokat változott a világ, háborúk jöttek, forradalmak mentek, válságok és megszorítások követték egymást, az épület azonban csodával határos módon megmenekült a pusztulástól, ma is a helyén áll, hirdetve, hogy a honi vendéglátás a történelem egyik legviharosabb évszázadában is képes volt újra és újra talpra állni, és a hagyományokat tiszteletben tartva megújulni.

Oly hírességek kóstolták ételeit és élvezték a cigányzenét, mint a walesi herceg, Pacelli bíboros (a későbbi XII. Pius pápa), Tolbuhin marsall, Nixon, Hruscsov, a Kennedy család több tagja, François Mitterrand, vagy a külföldi művészvilág elitje, mint Richard Burton és Elisabeth Taylor, Grace Kelly, Gilbert Bécaud, Elisabeth Schwartzkopf, Ormándi Jenő, Cziffra György, Jehudi Menuhin, Andrzej Wajda, Alberto Moravia, Liv Ullmann, Alain Delon. És persze olyan hazai törzsvendégek, mint: Kiss Manyi, Gobbi Hilda, Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Kodály Zoltán, Székely Mihály, Gyurkovics Mária, Turay Ida, Benkő Gyula és a magyar művészeti élet sok más jelese, tudósok, orvosprofesszorok

Mátyás Pince jubileum teremA Mátyás Pince az eltelt 110 év alatt többször is gazdát cserélt. Legújabb tulajdonosa, a Mátyás Pince Új Ízei Kft. 2008-ban azonnal nagyszabású felújítási munkákat kezdett. A 100 millió Ft-os beruházás eredményeként vonzóbbá vált a fogadótér, megtörtént a burkolatok cseréje, megújultak a kárpitok, visszakapták régi fényüket a falfestmények, és a konyha is modernebbé vált. A munkálatok a Műemlékvédelem ellenőrzése mellett zajlottak, nagy körültekintéssel, az eredeti állapot visszaállításának határozott igényével.

 

 

Mátyás Pince gulyásleves"Az étterem stílusa úgy kívánja, hogy a hagyományos magyaros fogások mindig szerepeljenek a kínálatban. A Mátyás Pince étlapjáról nem hiányozhat a gulyásleves, a hortobágyi palacsinta vagy a paprikás csirke, de mi igyekszünk egy kicsit izgalmasabbá tenni ezeket az ételeket, és ajánlunk különlegességeket is. Kínálunk például szarvasbélszínt, ami nem mindennapos, a borjúpörköltünket pedig kemencében sült túrós csuszával tálaljuk, ami nagyon ízlik a vendégeknek."- mondja Szepesi János, a Mátyás Pince séfje.

1904-es megnyitásakor a Mátyás Pince söröző volt, egyszerű ételekkel és kiváló sörökkel.

Ezt a jelleget szeretnék erősíteni a jövőben, így a tavasztól őszig nyitva tartó teraszon, valamint a sörözőben frissen csapolt sörökkel, házias ételekkel, sörkorcsolyákkal és magyaros italkínálattal várják a vendégeket. A vacsora után pedig kezdődhet a mulatás, hagyományos cigányzenére. Lakatos Vilmos és zenekara más műfajból érkező zenészekkel is játszik majd együtt, de a szerencsés vendég kifoghat egy egyedülálló prímáspárbajt, egy folklórprogramot vagy egy operett-estet is.Mátyás Pince hortobágyi palacsinta