A tenyésztési eljárás alapja a legeltetéses extenzív tartás: Az állatok kihajtástól behajtásig gulyákra osztva legelnek. Télen a takarmány alapvetően Magyarország egész területén az extenzív viszonyok között kialakult növényflórákat jelenti. Állati eredetű takarmánnyal történő etetésük tilos (és fölösleges is), vagyis nem találkoznak adalékokkal, amelyek BSE (kergemarha) kórt vagy egyéb betegséget okozhatnak. A téli tartástechnológiának ugyancsak fontos eleme a ridegtartás hagyományainak megfelelő igénytelen, akár fedél nélküli tartás (szélárnyék, száraz szalma, vízpótlás).
A szürkemarha minden porcikáját felhasználták eleink:
1. A hús tartósítására ősi, nomád módszert alkalmaztak, a sós-főzéses szárított konzerválás a húst sokáig eltarthatóvá tette.
2. A vágáskor keletkezett felesleges zsiradékból szappant főztek és gyertyát öntöttek az asszonyok.
3. A marhacsontból enyvet főztek, melyet az asztalosok használtak a bútorok összeállításánál.
4. A szarvasmarha bőrét a tímármesterek gondos kidolgozással a csizmadiáknak adták el, akik lábbeliket készítettek belőle.
5. Az állat szarvának is nagy értéke volt: pásztorkürtök, sótartók, orvosságos edények készültek a szaruból, amelyeket gazdagon díszítettek.
Magyar szürke szarvasmarha kivitele Európába a középkorban igen jelentős volt (évente akár 100.000). A mohácsi vész (1526) előtt és utána is még vagy százötven évig Magyarország volt Európa hússzállítója. A tőzsérkedés, marhakereskedés virágzott (Hómann-Szegfű, 1934).
A húsárut nem szállították, hanem a szilaj vágómarhákat lábon hajtották külföld felé, külön e célra kialakult, rendkívül széles terelőutakon. A német birodalmi városok rendszabása szerint, ha magyar marhát vágtak egy mészárszéken, akkor ott más húst nem volt szabad kimérni, nehogy más eredetű marhahúst csempésszenek a magyar marhahús közé.
Az 1800-as évek végére az extenzíven takarmányozott magyar szürke szarvasmarha mellett intenzív takarmányozású, jobb húsformájú és jól tejelő szarvasmarhafajták tenyésztése indult meg Magyarországon, amely a szürke szarvasmarha létszámának és kivitelének csökkenését okozta.
Az első világháború utáni években, az 1929-től kezdődő gazdasági válság ismét növelte a külterjes, igénytelen marha iránti igényt, így az állatlétszám növekedésnek indult.
A magyar szürke szarvasmarha, mint vágómarha jelentősége a XX. században jelentősen csökkent. A szocialista rendszerben a fajta a túlélésért küzdött, de hála az elkötelezett tenyésztőknek, mára elhagyta a veszélyeztetett státuszt és állománygyarapodása folyamatos. Napjainkban a természetes környezetben, vegyszerek nélkül, extenzíven előállított „Magyar szürkemarha hús” egyre keresettebb a piacon, amelyet igazol az ára is.