Ez a közel két hónap a mókázás, bolondozás, vigadozás szezonja volt régen, amiből mára csupán az iskolai jelmezes rendezvény, és a farsangi bálok hagyománya maradt meg.
A farsangi időszakhoz nagyon sok szokás, babonaság kapcsolódik, ilyen például a tél elűzése, illetve a különböző termékenységvarázslások. Ezen pogány rítusok miatt a korai keresztény egyház határozottan elutasította a farsangi ünnepeket, azonban később mégis befogadta. Nálunk, Magyarországon a középkorban terjedtek el a farsangi szokások, német mintára, és mint minden nagy ünnepnek, így ennek is kialakultak a sajátságos gasztronómiai hagyományai.
Ha azt mondjuk, torkos csütörtök, sokaknak egyből a félárú éttermi étkezés lehetősége ugrik be, amely akció néhány év alatt igen népszerű lett. Azt azonban kevesen tudják, hogy a torkos csütörtök is a farsang egyik kiemelkedő napja, amelyet tobzócsütörtöknek, zabálócsütörtöknek is neveztek, és ez a volt az a közelgő nagyböjt előtti olyan nap, amikor a szokásosnál bőségesebben lehetett étkezni, megengedett volt a torkoskodás. Jellemzően zsíros, vagy bő zsírban sült ételeket fogyasztottak ilyenkor, például a szalagos fánkot.
A legtöbb szokás a farsang farkához, azaz Farsangvasárnaphoz, Farsanghétfőhöz és Húshagyó Keddhez kötődik. Farsangvasárnapkor sok eljegyzést, esküvőt tartottak, mivel a Hamvazószerdával megkezdődő, Húsvétig tartó negyven napos böjt ideje alatt tilos volt a mulatozás. E nap jellemző ételei voltak a tyúkhúsleves és a töltött káposzta. Farsanghétfőn érkezett el a hölgyek ideje, az „asszonyfarsang”, amikor a nők dínom-dánomozhattak, ihattak kedvük szerint. Az utolsó napon, Húshagyó Kedden azonban már nem volt tivornyázás, nehogy véletlenül átcsússzanak a következő napra, és ezzel vétkezzenek a kezdődő böjti időszakban. Ezen a napon eltemették a tele, és még meg lehetett enni a madzagon lógó maradék sonkát, kolbászt, innen ered a másik neve is: madzaghagyó kedd.