A kínai konyhaművészet hihetetlenül változatos, a ránk maradt legenda szerint a császár szakácsának levágták a kezét, ha egy évben kétszer ugyanazt az ételt készítette. Igaz, hogy míg a császári udvar életmódja valóban ilyen fényűző, változatos és gazdag volt, a nép jórésze főként rizst evett.
A kínai konyhára ma is jellemző, hogy egy-egy étkezés akár 8-10 fogásból állhat, de ezek kis adagok, mint például rizs valamilyen mártással, rizs hallal, rizs rákkal. A rizs és a sok zöldség mellett többnyire párolt vagy sült szárnyas-, sertés-, bárányhúst vagy halat fogyasztanak, de előfordul az étlapon a fiatal krokodil, a kígyó vagy a cápauszony is. Jellemző ízesítőjük a különböző szószok, mártások, mind közül a leggyakrabban használt a szójaszósz.
A japán konyha sokban hasonlít a kínaira, szintén sok rizst fogyasztanak, ezen kívül nagyon gyakori a mindennapi menüben a hal és a rák. Egyik legismertebb ételük a tempura: az aprított zöldségeket, húsokat sűrű palacsintatésztához hasonló tésztába mártják, majd bő, forró zsiradékban ropogósra sütik. Nagyon sok gyümölcsöt, zöldséget esznek, ám a hús nagyon drága náluk, ezért az ritkábban kerül az asztalra; ha mégis, akkor az általában borjú, sertés, marha vagy juh.
Indiában a hindu, illetve a mohamedán vallás étkezésre vonatkozó törvényei miatt sertéshúst és –zsírt egyáltalán nem használnak, továbbá nem fogyasztanak alkoholtartalmú italokat. Bár nagyon sok ember vegetáriánus, azért sok családban kerül hús is az asztalokra, elsősorban ürü, bárány, kecske, vad és szárnyas, illetve hal és rák. Ezeket sok fűszerrel, többnyire raguként készítik el.
A vietnámi konyha leginkább abban különbözik a kínaitól, hogy nem az egyes fogásokra öntik a szószt, hanem a közös tálból pálcikára tűzött falatot mártják bele az asztalon külön elhelyezett öntetekbe. Az étkezések elhagyhatatlan része a leves, azaz a pho, majd a különböző húsokból (lehet sertés, marha, szárnyas, vad, illetve csiga, béka, hal, rák) készült második fogás következik zöldséggel és rizzsel. Az étlapokon megtalálhatóak kutyából készült fogások is – ezek az európaiak körében kevéssé népszerűek…