Kedves Emese!
Don’t worry! Be Happy! Az Ön levelét olvasva ez a sláger jutott az eszembe.
Hát igen! Mi szülők, aggódunk. Akár fiú, akár kislány, ahogy cseperedik, szinte minden életszakasza hoz magával aktualitást, mely táplálhatja, fenntarthatja, sőt szokásunkká alakíthatja ezt a kellemetlen érzelmi viszonyulást. Fontos azonban tudni, hogy gyermekünk finom antennái - anélkül hogy a folyamatnak tudatában lennénk - ránk hangolódnak. Mi, a kibocsátott rezgéseinkkel, fizikai és érzelmi síkon egyaránt hatunk rá, sokkal erőteljesebben, mint azt gondolnánk. Így, nemcsak amit mondunk, illetve amit teszünk, hanem ahogy érzünk és működünk, azzal is hozzá járulunk utódunk személyiségének formálódásához. Ebből következik, hogy minél kiegyensúlyozottabb, aggodalmaktól mentesebb szülők vagyunk, annál „életképesebb”, nyitottabb, nyugodtabb, barátságosabb gyermeket tudhatunk magunkénak. Miután az ő életükből sem tudjuk a nehézségeket, problémákat, veszteségeket kizárni, de - a fentiek ismeretének felhasználásával - segíthetjük felkészíteni, hogy mindig az adott helyzetre „egészséges” reakcióval tudjon válaszolni. Tehát, Ön a párjával együtt, az aggodalom táplálása helyett, figyeljen saját lelki egészségének karbantartására is. Ha Önök „rendben vannak”, kiegyensúlyozottak, ezzel tudják leginkább támogatni és garantáltan élvezni kisfiúk testi és lelki gyarapodását! Töltsenek el együtt „stresszmentesen” minél több időt, teremtsenek lehetőséget, hogy gyakran játsszanak, mozogjanak sokat a szabad levegőn. Az eredmény nem marad el, fiúk aktuális „rendben vagyok magammal” tudata majd mindig megsegíti őt, hogy „egyenértékűvé” váljék a kortársai között.
Üdvözlettel:
Ildikó