Hirdetés

Kelbimbó

A káposztafélék családjába tartozik, közvetlen rokona a fejes káposztának.

A Földközi-tenger mellékéről származó növény, már az ókori Rómában is ismert volt, Itáliából terjedt el, majd egész Észak-Európát meghódította, végezetül Amerikába is eljutott a franciáknak köszönhetően. Belgiumban nemesítették a 19. században - épp ezért angolul brüsszeli káposztának hívják. A középkori Belgiumban kevés volt a megművelhető földterület, így olyan növények termesztését pártolták, melyek kis területen viszonylag sok termést adnak. Németül a neve rózsakáposzta, ami nagyon találó, mert kis rózsabimbókra emlékeztet.

A fás karószáron a levelek alatt körben teremnek a bimbószerű, dió nagyságú kis gömbök.

Nem érzékeny a hidegre, a téli hónapokban is frissen szüretelhető, fogyasztható.

Óriási levél- és szártömege miatt kitűnő takarmány.

A kelbimbó színe, íze a kelkáposztára hasonlít, s gyakorlatilag minden receptben helyettesíthető is vele.

Sokféleképpen elkészíthető: főzve, párolva, levesbe, főzelékként, köretként, rakott ételként, önállóan és más zöldségfélékkel együtt is. A fűszerek közül a köménymag, a szerecsendió, a borsikafű, a frissen őrölt feketebors, a kakukkfű, a mustár és a majoránna illik elsősorban hozzá. Arra kell vigyázni, hogy ne főzzük túl, nehogy elveszítse vitamin- és ásványi anyagtartalmát, ill. túlfőzve enyhén kesernyéssé válhat az íze. C-vitamin tartalmát mélyhűtve és főzve is egész jól megőrzi.

Vásárláskor törekedjünk arra, hogy élénkzöld színű, foltmentes legyen, szorosan záródó szirmokkal. A nagyobb bimbókról a külső leveleket le kell szedni.

Egészséges életmód szempontjából itt olvashat a kelbimbóról.