A karfiol a Közel-Keletről származik (bár egyesek szerint Kínából került oda), s ismerték, szerették már a görögök és a rómaiak is. Feledésbe merült, majd a középkorban lett ismét népszerű: Spanyolországban, Franciaországban, Angliában. A régi karfiol teniszlabda nagyságú volt, fokozatosan tudták kitenyészteni a mai fajtákat. XV. Lajos – aki nagy karfiol-kedvelő volt – uralkodása alatt nevezték el a király egyik kegyencnőjéről "à la du Barry"-nak a karfiolos ételeket.
A növény húsos virágzatát fogyasztjuk, amelyet rózsának nevezünk, s amelyet lapátszerű zöld levelek vesznek körül. Akkor jó minőségű, ha teljesen fehér és rózsái szorosan illeszkednek. A karfiolrózsák fejlődése függ a hőmérséklettől, a napfénytől, illetve a víz mennyiségétől.
Mélyhűtésre alkalmas.
Hűtőszekrényben néhány napig tárolható. Felhasználás előtt célszerű áztatni egy kicsit, hogy az apró rovarok vagy férgek eltávozzanak.
Rendkívül sokféle módon felhasználható: köretnek, zöldséglevesnek vagy krémlevesnek, töltelékek és mártások alkotójaként, főzelékként, salátaként, savanyúságként, rakott ételként vagy kirántva főételnek.
Már termelnek kék színű karfiolt is, amelyben ugyanaz a színanyag adja a színt, ami vöröskáposztának és a kék karalábénak is. Másik fajtája a pagodakarfiol, melynek íze a karfioléhoz nagyon hasonlít.
Egészséges életmód szempontjából itt olvashat a karfiolról.