A pálinka társasági ital. Hangulat, környezet kell hozzá. És pohár. Valamint megfelelő fogyasztási hőmérséklet. Nem mindegy hát, hogyan fogyasztjuk ezt a nemes italt. A pálinka lényege ugyanis nem a szesz, hanem a gyümölcs. Az illat és az íz harmóniája. Szóval, a pálinka igazi társasági ital, beszélgetős, barátkozós párlat. Más a kapcsolata a pálinkával annak, aki már ismeri ezt a páratlan italt, és más azé, aki még nem. Az viszont mindenkire érvényes: a pálinka alkotóelemeinek ismerete nem haszontalan a kóstoló számára sem. A kulturált fogyasztás részévé kell válnia az illatok azonosításának, az ízek megkülönböztetésének.
A szép pálinkákban gyümölcsfajtáktól függő aromákat ismerhetünk fel. Gyümölcsaromák: azon friss és érett gyümölcsre jellemzők, amiből a pálinka készült, citrusoké is, mint a banán, a kivi, a citrom, a narancs. Virágaromák: jácint, szegfű, rózsa, akác, vagy ibolya. Fűszeraromák: bors, vanília, fahéj — ezek inkább az érlelt párlatokban vannak jelen, csakúgy, mint a mogyoró, a mandula. Füstös aromák: kávé, dohány, pirított kenyér, pirított mandula.
A kulturált pálinkafogyasztás legfőbb szabálya: a pálinkát szobahőmérsékleten, 18-20 Celsius fokon illik fogyasztani. Amikor a pálinkát lehűtik, vagy a poharat a mélyhűtőből veszik elő, mérhetetlen kárt okoznak a pálinkának és a fogyasztónak. Ilyenkor ugyanis az ital elveszíti azt az élvezeti értékét, amiért fogyasztjuk: az illatát, a gyümölcsösségét. Az aromaalkotók „bezárkóznak”, az alkoholérzet felerősödik, az etil-alkohol neutrális jellege dominál, elnyomva a pálinka páratlan értékeit. Ne hallgassanak azokra, akik esküsznek a hűtött pálinkára!
A pálinka akkor kellemes, ha nem iszunk többet négy centiliternél. Nem a mennyisége a lényeg ugyanis, hanem a minőség és az az életérzés, ami körülveszi. A pálinka: élményt ad, akár baráti beszélgetés közben fogyasztjuk, akár ünnepi vacsora előtt vagy után, hiszen a gasztronómiai élvezetek kiteljesítője is.
Fogyasztásánál a második alapszabály: megfelelő formájú pohárba kell tölteni. Akármiből nem lehet inni! Az a jó pohár, amelyik alul kellően öblös, majd felül összeszűkül. Azért kell ilyennek lennie, mert az öblös részben a nagy felületű párlat illatanyagait összeszűkítve az orr irányába vezeti. A borral ellentétben a pohárban nem kell körkörösen mozgatni a pálinkát. Elég kicsit megdönteni a poharat és „hintáztatni” benne a párlatot, így is elérhető a kívánt hatás. Ügyelni kell arra, hogy a száj minden szegletébe eljusson az ital. Ez úgy érhető el, ha a fogyasztása lassú. Koncentrálni sem kell, a szép pálinka azonnal megmutatja a legjellemezőbb ízanyagait, és amikor mind előbukkant, még az utóíze is szép hosszú lesz.
A pálinka fogyasztása után nem szabad megfeledkezni a száraz próbáról sem. Aki ezt kihagyja, nem ismerheti meg teljes egészében a pálinkát. Ha négy-öt perccel a párlat elfogyasztása után az orrunkhoz emeljük a poharat, érezhetjük, micsoda kellemes illatok szabadulnak fel még akkor is. Már-már lekvárosan „finom”, nehezebb illatokkal találkozhatunk, a gyümölcs legkarakteresebb alkotóelemeivel — majdnem többet ér, mint maga az ital. E nélkül nincs igazi élvezet.
Aki még nem szerelmese a pálinkának, csak ismerkedik az itallal, illetve új ízeket akar felfedezni, soha ne kóstoljon meg egyszerre többet öt különböző párlatnál. Ügyeljen a sorrendre is: a kevésbé markáns pálinkáktól kell eljutni a karakteresebbekig, és csak a legvégén igyon érlelt pálinkát: az egyszerű könnyed, légies pálinkától vezet az út a „nehézig.
Jónás József