Kis magyar bortörténelem II. - A középkori magyar borkultúra

Az első írásos emlékek a magyar borokat már a legfontosabb mezőgazdasági termékek közé sorolják. Szent István ideje alatt 1006-ban egy italmérési oklevélről számolnak be a források. Nézzük, hogyan alakult a magyar borkultúra a középkorban!

Az Árpádok és Anjouk alatt virágzott, zavartalanul fejlődött a bortermelés és a borkereskedelem. Az arany, réz, ezüst és a szarvasmarha mellett ez volt a legfontosabb exportcikkek egyike. A tatárjárás után az ország nagyon gyorsan talpra állt, köszönhetően IV. Bélának, a második honalapítónak. Az ő uralkodása alatt terjedtek el a francia hordóminták és telepítési módok.

Károly Róbert nagy hangsúlyt feketetett a borkereskedelemre, az 1335-ban megrendezett visegrádi találkozónak is egyik témája volt a borkereskedelem, a király mai szóval "nyitott" a cseh és lengyel piac felé. Nagy Lajos folytatta ezt a tevékenységet, sőt külön kedvezményeket is biztosított a borszakmának.

Mátyás király idején egy új hullám kezdődött, mivel az őt megelőző gyors királyváltások és gazdasági instabilitás a szőlőnek sem használt. Az ő uralkodása idején új fajták kerültek be az országba, kezdett terjedni a kékszőlő, és a vörösbor divatja az addig szinte kizárólag csak fehérbort adó Magyarországon. A középkori városoknak fontos részei voltak a pontosan körülhatárolt szőlőskertek.

A legenda szerint az egri vár asszonyai, hogy a végső ellenállásra buzdítsák a várvédő katonákat, ízes ételekkel és jó borokkal kínálták meg őket. Így tartva bennük a lelket, hogy kitartóbban csatázzanak a várfalakon. A végső csata előtt elterjedt a török seregben, hogy a magyarok bikavért kevertek a borukba és ezért küzdenek olyan elszántan - a bika vére lüktet az ereikben. Sokak szerint nem elképzelhetetlen, hogy maga Dobó István terjesztette el a hírt a babonás törökök között, akik ennek hallatán remegő lábakkal indultak ostromra. A legenda szerint tehát a törökök adták a bor nevét, látva az egri vitézek szakálláról lecsorgó vörösbort.

A török hódoltság miatt törés következett be nem csak az ország politikájában és gazdaságában, de a borkultúrában is. Az ország három részre szakadt és a borkereskedelmi központ Buda - török kézre került. Az iszlám vallás tiltotta a borfogyasztást, de természetesen Allah távolléte alatt a kiváló magyar borok valószínűleg azért el-elcsábították a törököt is... És néhány érdekes legenda, történet is megszületett ennek az egri borról, gondoljunk csak az Egri Bikavér legendájára, mégha nem is tartják hitelesnek.

A tokaji borok csillaga az 1500-as években kezdett emelkedni, amikor a legkedveltebb minőséget termő szerémségi szőlők török uralom alá kerültek, és így kiestek az országos borkereskedelemből. Valamilyen megérzésből ekkortájt Tokaj-Hegyalján bevezették a háromszori kapálást. Ennek következtében a szőlő vegetációs ideje megnyúlt, levele szeptemberi és októberi hónapokban is friss, üde zöld maradt és az érés kitolódott október végér. Az októberi hűvös éjszakák, meleg nappalok, s a Tisza–Bodrog eredményezte párás idő hatására a szőlő töppedni, majd aszúsodni kezdett. A korai századokban az aszúra a főbor vagy vinum magnum elnevezést is használták a Szerémségben és a Dunántúlon.

Tokaj ma is Magyarország zászlósbora vagyis inkább annak kellene lennie... A gasztronómiában olyan változatosan semmilyen bor mellé nem lehet ételeket párosítani , mint az tokaji mellé. Szinte kizárólagos módon az egyetlen külföldön is jól ismert magyar bor. Ha Magyarországot a bor tekintetében említik, akkor „Tokaj” fog mindenkinek elsőként eszébe jutni. Tény, hogy a „Szabadság bora" illetve - XIV. Lajos oly sokszor idézett kijelentése - a „Tokaji a királyok bora és a borok királya”, valóban egyedülálló és minden bizonnyal utánozhatatlan az egész világon. Hegyalja ezért az UNSECO Világörökség része, maradjon is így, vigyázzunk rá!

Kielmayer Kristian, Borászportál