Hirdetés

Mämmi - finn böjti édesség

2014-05-23 14:48:00

Régen, amikor még Finnország is katolikus ország volt, ez volt az egyik legegyszerűbb böjti étel. Ma már az emberek nem böjtölnek, de húsvétkor az ország apraja-nagyja nyírfakéregben tálalt mämmit eszik. A II. világháború után állítólag az amerikaiak emiatt az étel miatt szavazták meg a finneknek is a segélycsomagot, mert a nyírfakéregben ez a sötétbarna, puha állagú étel bizony az avatatlan szemek számára másra is emlékeztethet és ebből az amerikai küldöttség arra következtetett, hogy itt nagyon szegény emberek élhetnek, ha másodszor is meg kell enniük azt az ételt, amit egyszer már megettek...

Ezt is csak nagy mennyiségben érdemes készíteni, ezért előbb érdemes inkább az Akác-tanyán kipróbálni, hogy ízlik-e. Finnországon kívül szinte ismeretlen.

6 liter kb. 60 fokos vízhez fokozatosan egy-egy rétegnyi lisztet és rozsmalátát adunk a 2 kg rozslisztből és 60 deka malátából, Egy-egy réteg után félretesszük meleg helyre, esetleg kis lángon hagyjuk, ahol nem tud felforrni, majd egy óra múlva levesszük, elkeverjük pépessé az előző réteget és egy új réteget teszünk rá, amíg el nem fogy a liszt és a maláta. Ez után még 15 percig nagyon óvatosan főzzük, mert könnyen le tud égni. Kb. 2 ek sót és 2 dl cukorszirupot adunk hozzá (a sötét a jobb) folyamatosan kevergetve, majd frissen reszelt narancshéjat keverünk bele míg elérjük a pépes, homogén állagot. Mi egy kis narancslevet szoktunk még hozzátenni, de a konyak se ront éppen rajta...

Amikor kihűlt, kis edényekbe töltjük, nyírfakéreg tál helyett mi egyszerű kis tűzálló tálakat, vagy alumíniumtálakat használunk, azokat kb. 2/3-ig töltjük, majd a kemencében kb. 170 fokon még 3 órán keresztül sütjük. A fogyasztás előtt 4-5 nappal érdemes elkészíteni, mert akkor lesz igazi az íze. Bőséges tejszínnel és ízlés szerinti cukorral tálalják.

Forrás: akactanya.hu