Hirdetés
Sertés szűzpecsenye cukkinikrémmel

Sertés szűzpecsenye cukkinikrémmel

A cukkini egy fiatal zöldség, aminek népszerűsége erőteljesen ível felfelé. Nem véletlenül. Nagyon "simulékony", sok mindennek jó barátja. A szűzpecsenyének is.

Backward
Forward
Bezárás
Elkészítés ideje: 1 óra 30 perc
Elkészítés nehézsége: 2
Elkészítés költsége: 2

Elkészítés

A húst megtisztítjuk az inaktól, egyben hagyjuk, és jól megfűszerezzük. Forró olajon körbesütjük úgy, hogy fűszerkéreg képződjön rajta. Kevés (kb. 1 dl) vizet öntünk alá, és ha felforrt, lefedjük az edényt, és mérsékeljük a lángot annyira, hogy éppen csak mozogjon a víz a hús alatt. 20 perc múlva kivesszük a léből a húst, és vágódeszkára tesszük pihenni.

Ezalatt elkészítjük a cukkinikrémet. Ehhez a burgonyát és a cukkinit meghámozzuk, a póréhagymát hosszában félbevágjuk, és folyó víz alá tartjuk úgy, hogy a víz a rétegek közül ki tudja mosni a szennyeződéseket. Az összes zöldséget kis kockákra vágjuk. Az olajon pirítani kezdjük a hagymát, rádobjuk a zöldségeket és a fűszereket, összeforgatjuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Puhára főzzük, majd mixerben a tejszínnel pürésítjük. A fehér balzsamecettel pikánsra ízesítjük.

A masnitésztát az elkészítési útmutató szerint kifőzzük, leszűrjük, és összekeverjük a vajjal. Amikor mindezekkel készen vagyunk, a húst egy éles késsel ferdén felszeleteljük. Akkor sikerült jól, ha szeletek belül rózsaszínűek.

Tálalás

A tányérokat koszorú alakban körbe rakjuk a masnitésztával, a közepét feltöltjük a cukkinikrémmel. Erre tesszük a hússzeleteket, amelyekre csepegtetünk a párolásból visszamaradt léből.

Hány főre szóljon:

Hozzávalók

Húshoz

60 dkg sertés szűzpecsenye
bors
majoranna
oregánó
hagyma granulátum
fokhagyma granulátum
4 ek olívaolaj
víz

Cukkinikrémhez

40 dkg cukkini
10 dkg póréhagyma
10 dkg burgonya
2 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
1 kk szárított bazsalikom
1 kk őrölt fehérbors
2.5 dl főzőtejszín
fehér balzsamecet

Körethez

40 dkg főtt masnitészta (farfalle)
1 ek vaj

Receptben található alapanyagok:

Hirdetés
Hirdetés