Hirdetés
Fokhagymás ponty bécsi burgonyasalátával

Fokhagymás ponty bécsi burgonyasalátával

Karácsony, család, gyertyafény és szépen terített asztal jut erről az ételről az eszünkbe. Pedig, könnyű nyári ebédnek is megállhatja a helyét: a ponty hihetetlenül frissen roppan, a saláta pedig üdít! Télen-nyáron remek!

Backward
Forward
Bezárás
Elkészítés ideje: 30 perc + 24 óra + 20 perc
Elkészítés nehézsége: 2
Elkészítés költsége: 2
Kalóriaérték 4 adag esetén: 2876 kcal
Tejmentes étel

Elkészítés

ELŐZŐ NAP héjában megfőzzük a burgonyát, és elkészítjük a salátalevet.

A burgonyát akkora fazékba tesszük, amekkorába kényelmesen belefér. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, a vizet megsózzuk, és kb. húsz perc alatt megfőzzük. Ezalatt a húsleveskockát felfőzzük az 5 dl vízben, egy salátástálat pedig kikenünk a fokhagymával. A hagymát apróra vágjuk, és a salátástálba tesszük a salátástálba öntjük. A kész marhahúslevest összekeverjük az ecettel, a mustárral, egy kis sóval és borssal, majd ráöntjük a hagymára.

Közben a burgonya is megfőtt; hideg vízzel lehűtjük, hogy ne égesse kezünket a hámozásnál. A még meleg burgonyát a hámozás után rögtön a saláta lébe szeleteljük, jó vékonyan. Összekeverjük, és másnapig hűtőszekrényben hagyjuk összeérni.

MÁSNAP 

előkészítés: a pontyfilével kezdjük a munkát, káró alakban beirdaljuk, így minden kis szálkát átvágunk. A metszések közötti távolság 2- 3 mm legyen. Ha ezzel készen vagyunk, a halfilé húsos felébe masszírozzuk a fokhagymapépet és a sót, és megszórjuk őrölt borssal.

sütés:  A filét 3 centi széles szeletekre vágjunk. Lisztbe forgatjuk, és forró olajban úsztatva ropogósra sütjük adagonként, kb. 5 perc alatt. Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak 3 – 4 darab halat sütünk egyszerre. Amikor a hal kis színt kap, akkor már kész is.

Tálalás

A halat a burgonyasalátával tálra rendezzük, megszórjuk vágott petrezselyemmel.

Hány főre szóljon:

Hozzávalók

60 dkg pontyfilé beirdalva
liszt a panírozáshoz
bors
2 db áttört fokhagymagerezd
1 l napraforgóolaj a sütéshez

Bécsi burgonyasalátához

50 dkg burgonya (nem lisztes fajta)
1 db hagyma
fél MAGGI marhahúsleves kocka
2.5 dl víz
2 tk ecet 10%-os
bors
1 gerezd fokhagyma
2 tk mustár
4 tk kukoricaolaj

Receptben található alapanyagok:

Hirdetés
Hirdetés