Hirdetés

Prágai bor- és élelmiszervásár: magyar borok sikere

2015-05-13 07:30:41

Egy hatputtonyos, 2008-as évjáratú Tokaji aszú nyerte el az idén a cseh miniszterelnök Arany Pohár díját a 18. prágai nemzetközi bor és delikát élelmiszer vásáron. A magyar borok még két arany és három ezüstérmet is nyertek, s a magyar stand megkapta a legjobb nemzeti stand elismerést is. A vásáron magyar napot tartottak csütörtökön.

A nemzetközileg is elismert vásáron Magyarország az idén első ízben vett részt nemzeti standdal.

 

"Azok az eredmények, amelyeket a borászat terén itt elértünk, azt igazolják, hogy ebben a térségben óriási lehetőségek vannak, újabb piacokat tudunk innen megcélozni például Németország vagy Lengyelország felé" - nyilatkozta a magyar nap megnyitója után Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.

Budai Gyula a statisztikákra hivatkozva közölte, a magyar borok egyre népszerűbbek Csehországban. Míg 2013-ban 85 ezer hektoliter magyar bor kelt el itt, addig tavaly évben már 127 ezer. Tavaly mintegy kétmillió euróval nagyobb értékben exportáltunk bort Csehországba, mint 2013-ban - mutatott rá a miniszteri biztos.

A magyar kivitelből a hordós bor 2013-ban 38 ezer hektolitert, míg tavaly 72 ezer hektoliter tett ki. Ez utóbbi azért fontos, mert Csehországban most azt mérlegelik, hogy korlátozni fogják a hordós borok behozatalát azért, mert a cseh piacon több csalásra, visszaélésre került sor.

"Érzékeljük a problémát. Ez minket annak irányába nyomhat, hogy jelentős mértékben növeljük a palackozott magyar borok kivitelét" - reagált a felvétésre Budai Gyula.

A magyar miniszteri biztos délután a cseh mezőgazdasági miniszterhelyettessel tárgyalt egyebek között arról, hogy érinti a magyar, illetve a cseh államot az Oroszország elleni EU-s embargó, illetve az orosz ellenintézkedések.

A magyar-cseh agrárkereskedelem az elmúlt hat évben kedvezően alakult Magyarország számára. Az éves magyar import értéke 160,3 és 188,8 millió euró között, míg az export 169,6 és 288,7 millió euró között mozgott.

 

Forrás: www.chefpincer.hu