Kitalálták, hogy menjünk kirándulni úgy, hogy a túra során, a beépített állomáshelyeken mindig együnk és igyunk valamit. Mondom, nincs új a nap alatt, de minden ilyen ötlet kiváló! (Az esemény logóján még egy kicsit dolgozhattak volna, mert a napszemüvegben Trabantot vezető tehén (!), s a mitfárerként hüvelykujját felfelé kimutó kackiás bajuszú kalapos-subás paraszt kettőse azért kicsivel rosszabb, mint a „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val” feliratú hímzett falvédő kettőse.)
Viszont tettek pár „csavart” a kanyarba, ami igazán különlegesé tette a napot. Csapatokba kellett tömörülni és különböző feladatokat megoldani. A csapatok alá autót adtak. Trabantokat. A túra a Zsámbéki-medence és az Etyeki borvidék apró szegleteibe vezetett. Gyönyörű időben, csodálatos vidékeken.
Telkiből, a Global Football Park és Sporthotel parkolójából a villásreggeli - pálinka, töpörtyű, főtt tojás, lilahagyma, kolbász, lágy kenyér – után vágtunk neki az útnak. 601-es, savanyú keverékszagtól bűzlő Trabantokkal. Volt „tipptopp” (a család féltett kincse, subázott kézimunkával a kalaptartón) és volt „mindjártszéteső”. Mint a miénk. De „ő” (ó, hogy utálom, amikor egy tárgyat leőznek!!!) volt a legzoralabb. Matt fekete. Démoni sárga ködfényszórók elöl, halálfej a motorházon, csontváz a visszapillantó tükrön, Trabimatchbox – epokittal fölragasztva – a hamutartón, leszedhető viaszkosvászon-tető. Ezek mind voltak. Fék annál kevésbé…
Na és a Csapat: A két szervező, a „sánta” Kriszta (szalagszakadás), a „sofőr” Nadin (még soha nem ült
Trabantban), a „Világevő” Jókuti, és a „laptopkonyhás” Én. Mi, fiúk, hátul. Kényelmesen, terpeszkedve. (Darabonként 185 cm, a Jókuti épp másnap kezdte a fogyókúráját, térdek a fejnél.). A lányok elöl. Nadin vezetett. Trendi városi lányhoz méltóan napszemcsiben és fehér kesztyűben. És bemondásra (tőlem): „Index. Nem arra. Egyes. Lefelé. Mondom lefelé! Kettes föl. Na látod! Hármas lefelé. Húzd magadhoz. Ne annyira!! Indítsd újra”…. és így tovább. (Ilyen sokat életében nem ment a Trabant harmadikban.)
Az első állomáson, a zsámbéki romtemplomnál (III. Béla idejében, 1220 körül építették. Persze nem a romtemplomot…) egy elrejtett csavarkulcsot kellett megtalálnunk, majd az ESPA Bio és Art Hotel udvarán szlalomoztunk bekötött szemmel. Itt a gasztro-kalandot a szomszéd községben föltalált töki pompos és a Nyakas pincészet „Aligvárom” nedűje adta. A töki pompossal általában az a bajom, hogy soha nem sütik meg rendesen. Nincs rá idő. Bizonyára azért, mert mindig sorba állnak érte, és ugyebár a biznisz… Ez viszont olyan volt, mint a nagykönyvben. Foszló kenyértészta tetején ott vigyorgott a tejföl, a sajt, a szalonna és a rengeteg hagyma. És persze, kemencében sütötték. A lényege a kelesztett tészta és a tökéletesen fölfűtött kemence.
Herceghalom felé menve Pátyra tévedtünk. Nem utoljára, de ha már ott jártunk, megörvendeztettük magunkat egy kis primőr eperrel és retekkel. Az Abacus Business és Wellness Hotel (Herceghalom) parkolójában lassúsági versenyt rendeztek. Nadin volt a leggyorsabb!! Mi addig bográcsból pincepörköltöztünk. (Még soha nem ettem négycsillagos szálloda teraszán bográcsból!)
Irány Etyek. A Sonkamester és a Rókusfalvy pincészet. Kis kóstolás (szalonna/sonka/fehér/rosé) mindenhol, majd egy könnyű kerékcsere. Mi, fiúk akartuk, de a lányok azt mondták, majd ők! A végén persze arra fogták, hogy rossz volt a stopper! Az ejtőzés után nem kellett volna kijönnünk a faluból, hiszen az etyeki Czímeres Pálinkaház volt a következő állomás, de nekünk nagyon bejött a Pátyra vezető út… A többiek később mesélték, hogy jó volt a pálinka.
Szóval visszajöttünk Pátyról, hogy visszamenjünk Pátyra (Páty negyedszer!), Bandi kecskefarmjára. A csapatok már fejtek. Nekünk is kellett. „Ez férfimunka” – mondták a lányok. András vállalta a fejőnő szerepét. Hoztak egy barnát. Meg kellett ragadnom a szarvát és a fejét bedugni egy műanyag vödörbe, ami tele volt kecskecsemegével. A terv az volt, hogy amíg eltereljük a figyelmét, addig András jól megfeji. Mindenki így gondolta, kivéve a kecskét. (Pedig még meséltem is neki a gonosz farkasról, aki csúnyán meglakolt őseitől.) Úgy éreztem magam, a szarvánál, mint egy rodeós a bikán. Pedig én két kézzel fogtam. Kiszámíthatatlanul rakoncátlan volt. Sietve át is adtam hát a feladatot Bandinak, a gazdának. Ő aztán tartotta, míg András fejte. Én addig kóstoltam. Különféle gyönyörű kecskesajtokat. Egyiket kolbásszal, másikat olívabogyóval, harmadikat medvehagymával.
Innen – csodák csodája – egyből visszataláltunk a célhoz, azaz oda, ahonnan indultunk.
Eredményhirdetés, ajándékok, mindenki boldog és persze a nagy elhatározás, hogy ott a helyünk a II. OGKR-en is. Remélhetőleg akkor egy-egy Maseratival.
Itt pedig a töki pompos receptje: www.tokipompos.hu/pompos
Jó munkát és étvágyat!