A part ekkor már/még a cápatámadások lázában égett. A fürdést tiltó piros zászlók és az állandóan sípoló béjvacsosok karéjában valóban csak a lábunkat dughattuk bele a Vörös-tengerbe. Egy pillanatra megfordult táplálkozási lánc…… Persze – mint azt a turisztikai államtitkár elmondta – megoldják a problémát, és hamarosan ismét zavartalanul lehet fürödni és búvárkodni abban a fantasztikusan színes csodavilágban. Sharm el Sheik tehát változatlan lelkesedéssel várja a magyarokat.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években többször volt alkalmam arab területre utazni, az arab konyhaművészet nem hagyott maradandó nyomot ízlelőbimbóimon. Hiába, no a csicseriborsó nekem nem jön be! Maradandó élményt az édességek nyújtottak. De sebaj, hiszen ízlések és pofonok…
Az eredeti egyiptomi konyha arab ételekből áll. Tilos disznóhúst fogyasztani. Az ételek alapja a rizs , búza , zöldségek , birka-, kecske-, és bárányhús , szárnyasok, és természetesen friss halak , amelyek a Nílusból , Földközi-illetve Vörös-tengerből származnak.
Ha igazi fűszerezésű arab/egyiptomi ételt szeretnénk enni, akkor azt a piacon kell megvenni. A szállodák – állítólag központi utasításra – „lájtosabban” készítik az asztalra valót, ugyanis a két hétre odalátogató német vagy holland gyomor nem tud azonnal alkalmazkodni ehhez a támadáshoz. A magyar már előbbre jár! A jó kis hazai pálinka (majdnem) mindentől megvéd.
Tehát irány, a piac! Ebbe a közegbe minden európainak bele kell kóstolnia. Igazi arab kavalkád fogad minket. A mindenfelől kitüremkedő, éppen aktuális egyiptomi popslágerekkel, a füstölők illatával, az óriási fűszer- és gyümölcsválasztékkal, a bóvli-hegyekkel (made in China), na és a mi ÁNTSZünk által azonnal becsukatható ( kis légy, kis macska, kis por…) hentesüzletekkel. Egy kampón lóg a hús (néha egy fél állat), alatta pedig ott a tőke. A magányos fatuskó. Mindent azon vágnak bárddal, vagy szeletelnek késsel. Legyen az bárány vagy teve.
A fűszeresek apró, átlátszó műanyag dobozkákban tartják a portékáikat. Nagyobb üzletekben egyszerűen zsákokban állnak a szerek. Koriander, kardamon, cumino, az egész, vagy darált cinnamoy (fahéj), curcum, curri, a több fajta sáfrány, szezámmag, rozmaring, bors, ánizs vagy paprika. (Biztosan kifelejtettem valamit, de az abban a gazdagságban megbocsátható…)
Az egyiptomi konyha elmaradhatatlan része a frissen sült kovásztalan pita. Tradicionálisan egy vaskályha felforrósított belső oldalán sütik úgy, hogy a még nyers tésztát föltapasztják az oldalára. Ha kész, beesik. Persze, ha ügyes a „pék” akkor előtte már kikapja. Láttam úgy is elkészíteni (Marokkó), hogy egy kemencében fölforrósított apró kavicskákra borították a tésztát. Igaz, hogy „kerülgetni” kellett a belesült apró kődarabokat, de imádtam! Leginkább a mi zalai langalinkra hasonlít. (Arra a fajtára, amit a nagyanyám készített – szintén kemencében - amikor rétest sütött, és az asztal széléről lelógó majd levágott maradékot csak úgy rádobta a forró téglára…. ).
Az egyébként mindig gazdagon terített asztal „hemzseg” a különböző mártásoktól/krémektől/pástétomoktól. A fuul tarkababból készül, a hummus a csicseriborsó krémje, a tahini vagy tahinai szezámkrém fokhagymával, az egyiptomi padlizsánkrémnek pedig babaganoush a neve. Ehetjük ezeket előételként, de pár kör alakú pitával akár főétel is lehet. Tálaláskor olivabogyóval, mentalevéllel, vagy kesudióval díszítik.
Nekünk, magyaroknak tán a falafel a legismertebb arab étel. Nem más, mint csicseriborsóból készült fasírt. Persze kap hozzá hagymát, tojást, különböző fűszereket (koriander, római kömény és ízlés szerint chilipaprika). Kis gombócokat formálnak a szakácsok, majd bő olajban kisütik. Ugyanilyen alakú, de már a bárányhúst alapanyagként magába foglaló kofta.
A legismertebb egytálételük a kosheri. Alapja a lencse, a rizs és a makaróni. Damaá-val, azaz fűszeres paradicsomszósszal a tetején tálalják. Első ránézésre olyan, mint egy bolognai spagetti. A másodikra persze már nem...
Az egyik este a sivatag közepére voltunk hivatalosak vacsorára. Egy óriási futballpálya nagyságú nyitott sátor volt az étterem, ahol szőnyegeken és díszes párnákon ültünk/feküdtünk. Körös-körül a szabadban sütöttek, főztek ránk. Itt kóstoltam meg a svarmu-t, a nyárson sült bárányt. Amúgy is szeretek kézzel enni, de ezután valóban megnyaltam mind a tíz ujjamat….
Az édességeik nagyon bejöttek. Nem spórolnak sem a mézzel, sem a grízzel sem a cukorral. A különböző alakú édes sütiket olajban sütik ki, majd cukorszirupba mártják (balah el-shaam). A halvaa masszájába diót, vagy mazsolát kevernek, formába öntik, majd miután megszilárdul, szeletekre vágva tálalják. A beszbúsza tán a legismertebb. A sárga, rombusz alakú süteménybe kókuszreszeléket is raknak, a tetejét pedig egy-egy mandulával díszítik.
Az arab világ több ezer éves tradíciói természetesen visszaköszönnek az egyiptomi élet mindennapjaiban is, s miután a mindennapok része az evés (míly nagy szerencse!!), így a hasukon keresztül is meg tudjuk ismerni az ott élő embereket. Legyünk hát nyitottak! Én is az voltam, még ha a csicseriborsó nem is jött be….
Sharm el Sheik 2010. december