Velencében más a tél; a levegő melegebb, lágyabb. Ha köd van, akkor az a laguna fölött misztikus fény-árnyék színjátékká teszi az egyébként is valószerűtlen környezetet.
Ez a köd az éjszakában különösen csodálatos arany fátyolvilággá változik, ahogy a lámpák sárga fényét szétszórják a köd apró, lebegő vízcseppjei.
Első reggelünkön ragyogó napsütésre ébredünk, és újra havat látunk. De ez a hó nem a ház előtt fehérlik, hanem a napfényben fürdő hegyek tetején, amelyeket az ágyunkból Velence mögött látunk. A tenger és a havasok látványa szívszorító.
Mindketten nyugalomra vágytunk, így a Lidón béreltünk szállást, ahol télen nincsenek turisták, csak a velenceiek. Itt minden áttekinthető és békés. Az autó a ház előtt parkol. A lakás nagy, kényelmes és meleg. Az ablakból a S. Elenara és a Giardinire lehet látni, és a ház előtt kéklik a lagúna vize. A Piazza San Marcón álló Campanile és a Basilika Santa Maria Della Salute is a látványhoz tartozik. Motorcsónakok, vízitaxik, a komp és a vaporettók viszik az embereket munkába, szállítják az árut.
A mindennapi élet részei ezek a vízijárművek. Itt még a „mentőautó“ is csónak, és pontosan ugyanolyan szirénázással-villogással száguld, mint a pesti mentő.
Gondolunk egyet, és az 1-es vaporettóval áthajózunk Velencébe. Megbizonyosodunk arról, hogy a velencei hajósok világában megvalósult az egyenjogúság: látunk női kormányost és matrózt. Viccesen néz ki, amint a vörös, hosszúhajú bombázó kis finom kesztyűs kezével dobálja a vastag kenderkötelet. Inkább illik a hölgy egy fehérnemű reklámplakátra, mint a vaporettóra. Az 1-es végigmegy a Canal Grandén, végállomása a Piazzale Román van. Innen indítjuk velencei szórakozásaink egyik legkedvesebbjét, a „giro de ombre“-t. Ez azt jelenti, hogy a város sötétebb utcácskáit választva keressük azokat a bárokat, ahol a velenceiek „ombráznak“. Szóval, ez egy kocsmatúra. Az „ombra“ kis pohárka bort jelent. A ház borát értjük alatta általában, amit egy, a mi fogalmaink szerint nem éppen borospohárnak nevezhető üveg edénykébe töltenek. A rendelés nem tér ki a bor színére, fajtájára, mennyiségére. Egyszerűen csak kérünk egy ombrát. A kocsmáros majd eldönti, mit és mibe tölt. A bárok vitrinjeiben, vagy a pulton finomságos kis falatkák várnak ránk, ezek a „cicheti“-k. Az ombrához jár a cicheti. Ez lehet például két apró puliszkaszelet között gorgonzola sajt ecetes vargányával, fél keménytojás sós szardellával telepakolva, pici polipocska fokhagymás-petrezselymes olívaolajban, nagy olívabogyók parmezánnal töltve, panírozva, kirántva. De a pici zsemlécskék szalámival, moretadellával szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Ha pácolt rákot kérünk, akkor egy kis edénykébe tesznek pár darabot a csípősre fűszerezett rózsaszín rákfarkincákból, és ezt fogpiszkálóra szúrva falatozzuk kenyér nélkül. A pult előtt van a szemetesvödör, azaz egy edény, amibe a pici szalvétákat és a fogpiszkálókat dobjuk, mert hogy általában nem tányéron szolgálják fel a finomságokat, hanem miniatűr szalvétába csavarva, vagy arra téve.
Ha nem ombrázunk, akkor proseccozunk, ami élvezetileg és anyagilag egyenértékű az ombrázással. Lehetne spritz- (szpric) túrázni is, ami kis fehérborból, szódából és campariból vagy aperolból áll.
Az utcákon–hidakon át bárból bárba bolyongunk, ha japán vagy amerikai turistákat látunk, rögtön irányt változtatunk, és újra a lepusztult Velencét keressük, ahol ketten kijövünk evéssel-ivással együtt 5 euróból báronként. Mire ledolgozunk úgy hat bárt, és a test és a lélek áldott állapotba kerül, meg is érkezünk a Piazza San Marcóra, ahol hömpölyög a nép. Sok bundás hölgy, elegáns úr, és fiatalok tornacipőben az egész világból. Egy kínai művésznő egy kávéházban zongorán játszik, és a zene beborítja az egész teret.
Közben esteledik, a vaporettó visz minket vissza a Lidóra, újra csend és nagy nyugalom van itt. A lakás jó meleg, nézzük Velence fényeit, és elalvás előtt egy grappával zárjuk a napot.