A társaság – életkort tekintve - elég vegyes volt. A klasszikus újságírás képviselői alkották az idősebb, míg az új, az elektronikus nemzedék (bloggerek/net tv-sek) képviselői a fiatalabb korosztályt. Menet közben azon gondolkodtam, mit tudhatnak a mai huszonévesek a pálinkáról?
Viszonylag sokat, hiszen a hazai nagy pálinka-bumm – ami 4-5 éve tart – éppen telibe találta őket, viszont valószínű, nincsenek emlékeik a „régi szép időkről”.
Azokról, amikor fagyos téli éjszakákon durva szövésű pokrócokkal letakart konyha- és sufniablakok mögött hihetetlen tákolmányokban főtt a cefre. Bent vágni lehetett a párát, hiszen a takaró nem engedett ki semmit. Se szagot, se fényt. Hátha finánc járja a vidéket és jobb, ha a szomszéd sem tud róla… A gáztűzhelyen hatalmas mosófazékból - később a jól zárható ipari tejeskanna volt a király - kiinduló réz cső köteg, az eresztékeket beborító ruhafoszlányok és a végterméket alul, a földön felfogó láboska alkotta a „szeszfőzdét”. Az egész család az első csepp megjelenésére várt. (Volt mindig egy „talán nem robban föl” félsz is bennünk, de a várakozás izgalma elnyomta a „katasztrófa” lehetőségét…) Vártunk. A nagyobbak hokedlin, a kisebbek sámlin. Jött is. Halványkék volt. Jött aztán a többi is. Még mindig színesen, ám ha profi volt a mester és az „üst”, akkor hamarosan folydogálni kezdett „A” pálinka…
Ezek az emlékeim akkor is föltolultak, amikor a Zwack Sándor társaságában a Pálinka Manufaktúra egyik patika tisztaságú labortermében Árvai Andor főzőmester sok minden egyéb mellett, megmutatta a környékről összegyűjtött hasonló relikviákat is.
Ekkor már kezünkben volt az első tulipán alakú pohár, benne a gyöngyöző, friss, virágos illatú kajszibarack párlattal. (A hungarikumnak számító magyar kajszi, már a XVI. században ismert volt Európa szerte. Kecskeméten nagy múltra tekint vissza a barackpálinka-főzés, írásos emlékek már a XVIII-XIX századfordulótól említik.) Néhányan önkéntelenül megpörgettük, mint a borral teli poharat, s úgy emeltük a szánkhoz. Nem kell - tudtuk meg Gulyás Csabától, a manufaktúra házi italszakértőjétől. Szagolni viszont nagyon. Először távolról, majd külön-külön, mindkét orrlyukkal. S amikor a fölfelé szűkülő pohárból a gyümölcsöskert fölért az agyunkba, akkor jöhet az első korty. Pici legyen, hogy az azt követő, a második már „emberesebb” lehessen. Aztán, ha kifogyott a nedű, ne tegyük félre a poharat. Melegítsük a kezünkkel, majd pár perc elteltével szagoljunk ismét bele. Szinte kirobban az üres pohárból a benne rekedt illat-esszencia. Az élmény így lesz teljes!
A birs volt a második, a fekete ribizli pedig a harmadik minta. Az előbbiben a citromos, grapefruitos, míg a másodikban a pikáns gyümölcs tiszta aromái domináltak. (Az egyes pálinkák közötti átmenetet arra kell használni, hogy semlegesítsük a szájüreget. Erre a legtökéletesebb tiszta, szénsavmentes víz.)
A cigánymeggy párlat volt a negyedik, de egyben az első „színes” ital is. A tölgyfahordóban való érlelelés kölcsönözte neki a sárgás színt.. A mandula és a marcipán íze-képe sejlett fel, miközben az illatteszttől eljutottunk az első kortyig. Megkóstoltuk a Nemes Besztercei Szilva Pálinkát is, az egyik „zászlós-hajót”. Általa egy újabb íz, egy édeskés-fűszeres aroma került az ízlelőbimbóinkra.
Bár mások voltak az aromák és mások a színek, egy dologban mégis hasonlóak voltak a Zwack Pálinka Manufaktúra termékei. Ez pedig a párlatok 40 fokos alkoholtartalma. A szakértők sok-sok évtizedes tapasztalata alapján ugyanis ez az az alkoholfok, ahol legjobban élvezhető a tiszta gyümölcs íze.
„Újra kell építeni, és helyére kell tenni a magyar pálinka imázsát. Szerencsére egyre több hozzáértő pálinkafogyasztó van, akik elvárják a minőséget. Nekik kell megfelelnünk minden cseppben!” – mondja Zwack Sándor, akinek 2005-óta édes gyermeke a Nemes Pálinka. A misszió valóban nemes, hiszen általuk jobban és alaposabban ismerszik meg a hungarikum. Náluk minden üveg egyedi. Nem csak azért, mert kézzel palackozzák, hanem azért is, mert minden egyes kecses flaska az évszám mellett saját sorszámát is magán hordozza.
Hazafelé a buszon csak úgy, magamban dúdolgattam a Magna Cum Laude pálinka dalának kezdő sorát: „Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején, Pálinka, szerelmem, légy az enyém!”
Ott, a Zwack Pálinka Manufaktúrában az enyém volt. A nemesebbik fajtából.