Hirdetés

Szarvasgomba

A szarvasgombákat a föld alatti nagyobb gombák közé soroljuk. Növekedése során gyakran megrepeszti a talajt, ezért fűződik hozzá az a legenda, hogy ott terem, ahol a szarvasok őszi nászukat járják, vagy ahol tomboló viharok idején a villám földbe csap. A szarvasgombafajták több, mint 30 föld alatti fajt ölelnek fel, de természetesen nem termesztik mindet.

A föld alatti gombák a fák gyökereivel élnek szimbiózisban, a szarvasgomba leginkább a tölgyhöz „ragaszkodik”. Ez az együttélés mindkét félnek előnyös: a fa könnyebben jut ásványi anyagokhoz a gomba segítségével, a gomba viszont tápanyagokat kap a fától.

A szarvasgomba az összes termesztett gombafaj közül a legnagyobb tápértékkel rendelkezik: gazdag fehérjékben, ásványi sókban (leginkább káliumban és foszforban). Víztartalma mindössze 75 százalék.

 

Gasztronómiai különlegesség, ízével és illatával kiemelkedik az ehető gombák világából – ennek következtében árával is! Íze annyira karakteres, hogy fűszerként használatos, így nem szükséges belőle nagy mennyiség.

 

Termőtestük gumó alakú, melyet kéregszerű réteg vesz körül. Ez lehet sima, varangyos vagy gidres-gödrös. Ránézésre nem szépségdíjas!

Nem terem meg mindenhol: számít a csapadék mennyisége, a talaj tulajdonságai, és a gazdanövény. Általában 10-30 centiméterrel a föld alatt él, ezért nem könnyű megtalálni. A gyérülő erdők következtében a természetben egyre kevesebbet találhatunk belőlük.

 

A franciák a XIX. sz. elején rájöttek, hogy ha olyan tölgyfa alá vetnek makkot, amely alól rendszeresen gyűjtöttek szarvasgombát, akkor a csemete gyökerére nagy valószínűséggel szintén rátelepszik a gomba. Így kezdődött a szarvasgomba termesztése.

 

Már a sumérok is ismerték (nekik helyben megtermett), az ókori Rómába viszont Föníciából szállították. A Római birodalom bukása után az úri konyhákból kikerült a szarvasgomba, az alsóbb néposztályok étkezési szokásait pedig nemigen ismerjük. A XIV. században az Avignonba költöző pápák hozták újra divatba a szarvasgomba fogyasztását. A XVIII. század végétől egyre népszerűbb lett, kifinomult az elkészítési mód és kialakult, hogy milyen ételekhez illik leginkább. Napóleon is nagy fogyasztója volt a szarvasgombának.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején virágzott a szarvasgomba kereskedelme. Az egyszerű ember is jól ismerte a szarvasgombát, hiszen a disznókat, amikor kihajtották az erdőbe makkoltatni, a disznó, mivel bolondja a szarvasgombának, kitúrta magának.

A szarvasgombát lehetőleg ne főzzük, ha mégis, akkor ne sokáig és ne magas hőmérsékleten. A szarvasgombát olyan ételekhez fogyasszuk, amelyek nem nyomják el a zamatát: tészták, rizottó, stb. Az ételek íze néhány csepp szarvasgombás olajjal is megbolondítható.

Olaszország Umbria nevű tartománya híres szarvasgombás ételeiről, gyakorlatilag minden olasz tésztaféleség megkóstolható szarvasgombával ízesítve: gnocchi, umbricetti, penne, tortellini, spagetti, tagliatelle, stb. De gazdagították a rizottókat, és húsételeket is ízesítettek vele. A hangulatos, szűk utcákon több helyen is árultak friss szarvasgombát, a kis üzletek ajtajába kihelyezett tálakról mosolyognak a teljesen szabálytalan alakú, szinte amorf, színűkben is bizarr gumók – a látványt és a hozzá köthető ízélményt nehéz összekapcsolni.